És egy a ráadás.
Gyurcsány Ferenc kedd reggel a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében írt arról, hogy Orbán Viktor már háromszor elbukott, a negyedik vereséget pedig
„nekünk kell Orbánra mérni.”
A teljes posztot itt olvashatod:
Mondják, három a magyar igazság.
Akkor alakul ez.
1. Orbán minden várakozása ellenére nem érkezett meg az általa megjósolt világméretű illiberális fordulat. Sőt. Barátai sorra buknak, elszigetelődnek, súlyukat vesztik.
2. A Brüsszel elleni szabadságharc vereséggel végződött. Orbánt kipenderítették az Európai Néppártból, az uniós támogatásokat jogállami feltételekhez kötötték. Campobasso – hogy elegánsak legyünk.
3. A keleti nyitás, az oroszbarát politikai most omlik össze, maga alá temetve Orbán teljes külpolitikai kurzusát. Kiderült, hogy csak együtt lehetnek sikeresek Európa államai, így aztán az EU erősebb lesz a válság után mint valaha. Nesze neked minden, a nyugat válságáról, a kelet felemelkedéséről szóló orbáni lázálom.
Szóval a nagy stratéga minden lényeges ponton tévedett. Gondolom érdemes rögzíteni ezt a tényt.
Persze igazuk van.
A szólás szerint három a magyar igazság, egy pedig ráadás.
Na, ami azt illeti, a negyedik vereséget nekünk kell Orbánra mérni.
Már csak a magyar igazsága miatt is:))