Putyin üzent az ukrán kormánynak: komoly feltételekkel, de hajlandó tárgyalni a békéről

Az elnök szóvivője erről nyilatkozott.

Oroszország kész küldöttséget meneszteni a fehérorosz fővárosba, Minszkbe, hogy tárgyaljon Ukrajna képviselőivel. Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő szerint az orosz delegációban a védelmi minisztérium, a külügyminisztérium és az elnöki adminisztráció képviselői kapnak helyet — írja a hvg.

„{Volodimir} Zelenszkij azt mondta, kész tárgyalni Ukrajna semleges státusáról.

Vlagyimir Putyin elnök kezdetben azt mondta, hogy az akció célja a Donyecki Népköztársaság és a Luhanszki Népköztársaság megsegítése azzal, hogy az orosz hadsereg demilitarizálja és >>nácitlanítja<< Ukrajnát. Ez pedig mindenképpen része a semleges státusnak” — mondta a szóvivő, aki szerint az is

ide tartozik, hogy Ukrajna soha nem lesz a NATO-tagja.

Kérdés, hogy Ukrajna hogyan fogadja az orosz feltételeket, és mik lesznek azok távlati következményei. Közben a Euronews friss információi szerint

az ukránok megállították az inváziót Csernyihiv megyében, Kijevben lövésre készen várnak.

Azt írták, az ukrán fegyveres erők egységei megállították az orosz csapatok offenzíváját a Fehéroroszággal szomszédos Csernyihiv megyében, megsemmisítve a betolakodók mintegy húsz harckocsiját és 15 egyéb haditechnikai eszközét.

(via Euronews / hvg)

Valódi Hírek