A térségben minden államfő keményen elítélte az orosz agressziót, egyet kivéve

Na, ki lapít csöndben?

Rendkívül keményen ítélték el a térség államai, így a visegrádi országok vezetői, illetve Ausztria Ukrajna megtámadását — foglalta össze csütörtök reggel a Népszava.

Míg azonban a V4 többi állama határozottan kijelentette álláspontját Ukrajna lerohanása ügyében, Orbán Viktor egyelőre mélyen hallgat — hívták fel a figyelmet.

„Oroszország katonai akciója Ukrajnában megbocsáthatatlan agresszió egy független ország ellen, s ezt az Európai Unió és a NATO nem hagyhatja válasz nélkül”

Petr Fiala cseh miniszterelnök reagált így a Twitteren csütörtökön reggel megjelent nyilatkozatában. A kormányfő bejelentette, hogy délelőtt rendkívüli ülést tart a cseh nemzetbiztonsági tanács, amely megvitatja a kialakult helyzetet.

Andrej Babiš volt miniszterelnök is határozottan elítélte a támadást:

„Szeretném kifejezni egyértelmű támogatásomat az ukránok, államuk, kormányuk és függetlenségük iránt. A NATO-t meg kell erősíteni, Európának pedig az eddiginél nagyságrendekkel komolyabban kell vennie a védelmet és a biztonságot”.

Zuzana Čaputová szlovák államfő szintén határozottan elítélte az orosz katonai agressziót, ahogy Eduard Heger miniszterelnök is.

Szintén határozottan és keményen ítélte el a támadást Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.

„Azonnali választ kell adnunk Oroszország Ukrajna elleni bűnös agressziójára”

– jelentette ki.

„Európának és a szabad világnak meg kell állítania Putyint. Az Európai Tanács mai ülésén a lehető legszigorúbb szankciókat kell jóváhagyni”

– tette hozzá Morawiecki.

Karl Nehammer osztrák kancellár szintén elítélte az orosz támadását. „

Az elmúlt néhány órában az Orosz Föderáció ismét a nemzetközi jog durva megsértését követte el, amit mélységesen elutasítunk és egyértelműen elítélünk”

– áll a közleményében, amelyben hozzáteszi: Ausztria fenntartás nélküli szolidaritását fejezi ki Ukrajnának.

A magyar kormány részéről eddig egyedül Szijjártó Péter fogalmazott meg egy visszafogott kiállást Ukrajna mellett,

Orbán Viktor azonban mélyen hallgat.

 

Valódi Hírek