Egységes fellépés: A teljes ellenzék kiállt a hatalom által üldözött Iványi Gábor mellett (+videó)

Kemény üzenetet küldtek a gonoszságába beletébolyult Orbánnak.

Hétfő este hat órára szolidaritási tüntetést hirdetett Iványi Gábor mellett az egységes ellenzék, miután hétfőn hajnalban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 30 fegyveressel rohanta le a lelkész által vezetett Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai központját.

Hat órára a VIII. kerületi Dankó utcában több százan gyűltek össze, hogy kiálljanak Iványiék mellett.

A NAV munkatársai a tömeg hangos kiabálása közben távoztak a Dankó utcai épületegyüttesből, több dobozzal és zsákkal a kezükben. A rendőrök azt mondták, hogy a helyszínen hatósági eljárás folyik. A rendőrök útját állták az embereknek, nem engedték őket a NAV-osok után menni.

Az első felszólaló Jámbor András, a választókerület összellenzéki képviselőjelöltje volt, aki elmondta:

„Ez nem egy jó este, hanem szégyenteljes, de ez a szégyen nem a mi szégyenünk”

Ismerjük, ami itt történik, minden választáson találnak itt egy ügyet, és rájuk küldik a hatalmat – jelentette ki.

„Mi azért küzdünk, hogy ez a hatalom végre tűnjön el Józsefvárosból, és az egész országból. Tűnjön el a hatalom, ami hatóságokat politikai eszközként használja, zaklassák azokat, akik ellopják a pénzt” – mondta Jámbor.

Szerinte a Dankó utca szimbolikus, 12 milliárddal tartozik Iványiéknak az állam, azonban nem fizetnek, hanem ideküldik a NAV-ot, hogy ellehetítlenítsék a szolgáltatásokat.

Jámbor szerint Józsefváros jó szolgáltatásokat akar, a lakhatási válság felszámolását, bérlakásokból kapjanak a fiatalok, pályakezdők és igen, a rendőrök is, azok is, akik itt intézkednek. Nem azokat kell vegzálni, akik segítenek a társadalomnak – mondta. Április harmadikán Jámbor szerint arról döntünk, hogy összefogó országot akarunk-e.

A következőként felszólaló Pikó András VIII. kerületi polgármester elmondta, hogy amikor Iványit védjük, amikor őt támogatjuk, akkor az emberi segítőkészség olyan szintje mellé állunk, amit bár szeretnénk, de mi magunk sosem tudunk elérni.

Iványi szerinte szimbóluma mindannak a jónak, amit követendőnek tart. Életükben ezek az emberek mindig a hatalom által üldözött páriák, ahogy azok is, akikért cselekszenek – jelentette ki.

A két következő felszólaló a jobbikos Dudás Róbert és Potocskáné Kőrösi Anita voltak.

Dudás azt mondta, hogy nem látja a tömeg végét, ami fantasztikus. Szerinte a Rákosi-korszakot meghazudtoló állampárt épült, mert senki sincs biztonságban, ha máshogy gondolkozik, mint ahogy a hatalom megengedi. A Fidesz üldözi azt, aki emberséges és segíti az elesetteket – állapította meg Dudás.

„Hány embernek tettek kárt, hány embernek ártottak? Lehet, hogy Iványinál is vannak olyanok, akiket a végrehajtók juttattak ide” – mondta Dudás, aki szerint ezzel kell leszámolni.

Potocskáné azt mondta, ma megtapasztalhattuk, milyen az Orbán-rendszer, hiszen ide küldték a kutyáikat, akik parancsot teljesítettek. Ez a hatalom retteg és ellenségképet gyárt, most Iványit, de holnap bárki mást ebben az országban – mondta. Azért dolgozunk, hogy segítsük az elesetteket, nem hagyhatjuk, hogy a hatalom megfélemlítse az embereket – jelentette ki.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese következett, aki szerint vannak idők, amikor a bűn válik erénnyé és az erény bűnné. A kormány szerint bűn, ha valaki az elesettekkel foglalkozik és ha kimondja: vannak, akik kívül vannak a társadalmon.

„Ez leleplezi, hogy képmutató és farizeus a kormány, ami a kereszténységre hivatkozik, de megtagad minden értéket, ami a kereszténységet jelenti” – mondta Arató.

Orbánék beteg, elhagyott emberektől veszik el a gyógyulás lehetőségét – jelentette ki, hozzátéve: tönkreteszik, ami legfontosabb, az emberséget, ami összeköt minket.

„Nem hagyjuk, hogy elvegyék a hazánkat, azoknak a szeretetét, akik olyanok, mint Iványi, akik életben tartják a reményt”

– mondta Arató, akinek a szavait nagy

„nem hagyjuk”

skandálás követte.

Schmuck Erzsébet (LMP) és Gurmai Zita (MSZP) után Donáth Anna, a Momentum elnöke lépett színpadra, aki azzal kezdte:

„Most viszik ki a lefoglalt iratokat és adathordozókat!”

Szavait hangos fujjolás követte. Donáth hozzátette, hosszú ideig törték a fejüket a NAV-osok, hogyan viszik ki ekkora tömegben ezeket.

Időközben Iványi Gábor is a színpadhoz érkezett, akit hatalmas taps és

„Veled vagyunk, Gábor!”

skandálás fogadott.

Iványi megköszönte mindenkinek a kiállást, hozzátette, hogy ha „hasonló helyzetbe kerültök, én is megyek”.

Közben a NAV-osok változatlanul zsákokat cipeltek ki, őket a tömeg kifütyülte, Iványi azt kérte, ne bántsák őket. Iványi változatlanul nem tudja, hogy mit akart a NAV tőlük.

„Az öcsémet túszul ejtették” – mondta a lelkész. Iványi Gábor szerint még mindig nem tudni, hogy a NAV milyen ügyben szállt ki, az eljárás az egyházuk ellen zajlott. A helyszínt bűnügyi helyszínné nyilvánították – mondta.

A lelkész elmondása szerint számítógépeket és iratokat vittek el, legalább húsz zsákban. Nincsen benne, hogy miért jártak itt – mondta a bűnügyi iratokat lapozgatva Iványi Gábor. Én is javasoltam, hogy Mészároshoz menjenek – jelentette ki a lelkész.

„Nem kérdés, hogy meg fogják találni, amit akarnak, állítólag belülről érkezett a feljelentés” – mondta.

Találgathatom, miért történik ez választási kampányban, mindenkit meghurcolnak azért, ha ettől a kampányban segítséget remélnek, azonban ez a mai öngól. Olyan országra vágyunk, ahol nem kell többé félni – mondta Iványi.

A lelkész arról is beszélt, hogy az állam 12 milliárd forinttal tartozik a MET-nek, amelyet a strasbourgi bíróság ítélete ellenére 5 éve nem fizetnek ki nekik.

„Amikor április után egy napon arra ébredünk, hogy a Kossuth rádióban más is megszólalhat, és azt halljuk ott, hogy a Márki-Zay vezette koalíció kétharmaddal győzött, akkor napokon belül be tudjuk fizetni a hátralékunkat”

– mondta Iványi, aki arra kérte a tömeget, hogy akkor is jöjjenek el, akkor „esetleg szerzünk egy ökröt, és megvendégelünk benneteket”.

Iványit Karácsony Gergely főpolgármester követte, aki szerint Orbán megmaradt lelkiismeretét kereste a NAV, de nem találták meg, csak rossz címre jöttek.

„Miért zavar bárkit, hogy van egy gyülekezet, ami megpróbál hitet adni azoknak, akik nem találták meg a hitet máshol? Azért, mert Orbánt emlékezteti egykori önmagára, az egykori demokratára, arra a fiatal családapára, akinek a gyerekeit Iványi keresztelte meg”

– mondta a főpolgármester, aki szerint a választás arról is szól, hogy lesz-e oltalom a szegényeknek, illetve lesz-e irgalom azoknak a fideszeseknek, akiknek Isten előtt is számot kell vetniük azokkal a bűnökkel, amiket a magyarok ellen elkövettek.

„Április harmadikán legyen minden magyar ember egy picit Iványi Gábor, talán nem tudunk olyan szelídek lenni, mint ő, sem annyit áldozni, mint ő, de talán tudunk tíz percet szánni arra, hogy behúzzuk az X-et, hogy leváltjuk őket és elküldjük őket a fenébe”

– mondta Karácsony.

A demonstrációt a himnusz eléneklésével zárták a tüntetők, ezt ismét a „Veled vagyunk, Gábor!”-skandálás és taps követte.

A beszédeket itt tudod visszanézni:


.

(via hvg.hu)

Valódi Hírek