Aljas fegyvert vetnek be Orbánék, hogy megakadályozzák az ellenzék győzelmét

Nem válogatnak az eszközökben.

Nehezen elképzelhető, hogy pusztán a véletlen műve: az ellenzéki előválasztás DK-s győztesével, az összellenzék kaposvári és környéki jelöltjével

Varga Istvánnal azonos nevű induló is megméreti magát a Somogy megyei 1-es választókerületben.

Ha ez még nem lenne elég, Varga előválasztási ellenfelének névrokona, Horváth Ákos is elindul az országgyűlési választáson.

A két kamujelölt függetlenként indul. Nem nehéz kitalálni, kinek az érdekében állhat a választók összezavarása.

Kísértetiesen hasonló eset történt 2018-ban a miskolci időközi választáson,

amikor a város 12-es választókörzetében az ellenzéki induló Erdei Sándor — művésznevén Rokker Zsolti — mellett egy másik Erdei Sándor és egy Molnár Zsolt nevű induló is megmérkőzött „függetlenként”, de természetesen kormánypárti hátszéllel.

Az ellenzéki Erdei Sándor akkor szoros versenyben elbukott, azonban az eset miatt a Zsolt keresztnevet is anyakönyveztette a hasonló problémák elkerülése végett. Úgy látszik, a Fidesz továbbra sem hagyott fel ezzel a módszerrel, és most így próbálják megosztani az ellenzéki szavazókat.

Felder Frigyes, az LMP kaposvári képviselője közérdekű adatigénylést nyújtott be a kaposvári jegyzőhöz, hogy megtudja, kik kezdtek el ajánlásokat gyűjteni a választáson való induláshoz. Ebből kiderült, 10 potenciális jelölt indul, összesen 3 szervezeti támogatás nélkül. A független jelöltek közül 2 személy az ellenzéki indulókkal azonos nevű kamujelölt.

Az ellenzék közös jelöltje, dr. Varga István szerdai sajtótájékoztatóján felszólította Gelencsér Attilát, a választókerület kormánypárti országgyűlési képviselőjét, hogy hagyjon fel a trükközéssel. A politikus szerint a képviselő fél a vereségtől. A vele azonos nevű indulóra egy Facebook-posztban is felhívta a figyelmet.

Varga István bejegyzése alább látható:

(kpsvr.hu/24.hu/Varga István/Facebook/Nyugati Fény)

Valódi Hírek