Ócska trükkel rejtette el a sokadik lakását a nyilvánosság elől a fideszes polgármester

A vagyonnyilatkozatában sem szerepel az ingatlan.

Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület fidesz polgármestere tavaly júniusban vásárolt egy I. kerületi lakást az államtól, majd az ingatlant kevesebb mint hat hónapon belül odaadta ajándékba az apjának, így azt a vagyonnyilatkozatában sem kellett feltüntetnie – tudta meg az rtl.hu.

A lakás egy 49 négyzetméteres ingatlan a Fém utcában, amelyhez egy 7 négyzetméteres pincerekesz és egy 15 négyzetméteres kocsitároló is tartozik.

Az ingatlan tavaly június 29-én került a polgármester nevére, de december 16-án

el is ajándékozta azt az apjának,

akit szintén Szentgyörgyvölgyi Péternek hívnak. Korábban ő is politikus volt, a Független Kisgazda Párt (FKGP) frakcióvezetője, és 2002-ben a Fidesz-MDF listájáról jutott a parlamentbe.

Amikor az rtl.hu megkérdezte a kerületi önkormányzatot az érdekes tranzakcióról, a sajtóosztály azonban csak egy rövid közleményben reagált. Eszerint a család döntött úgy, hogy a polgármester licitál, és az apja nem vesz részt az árverésben; aztán majd ajándékozással rendezik a tulajdonviszonyokat.

A lakás finanszírozásában is vannak furcsa dolgok. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő bocsátotta árverésre 40 millió 700 ezer forintért, és a polgármester ajánlotta ért a legtöbbet – 48 milliót.

Az adásvételi szerződés szerint Szentgyörgyvölgyi Péter 22 millió forintot hitelből fizetett ki. A tulajdoni lapon nem jegyeztek be erre utaló jelzálogjogot, ami azt jelzi, hogy a hitel fedezetéül nem a Fém utcai ingatlan szolgál. Vagyonbevallásában ez meg is jelenik, 38 millióról 58 millióra nőttek a tartozásai. A lakás árából fennmaradó

26 millió forintnak viszont nincs nyoma,

és a kerületi sajtóosztály is csak annyit reagált, hogy „családilag történt a finanszírozás”

A vagyonnyilatkozatból az is kiderül, hogy nem ez az egyetlen ingatlana az V. kerületi polgármesternek: résztulajdonosa még három budapesti lakásnak, és 17 különböző földterületnek a Bakonybélben.

Valódi Hírek