FRISS: Berendelte Rogán Antalt a budapesti lakásmaffiát vizsgáló Schadl-bizottság

Mindenben buliban benne van.

Megalakult a fővárosi vizsgálóbizottság, amely azt vizsgálja, hogyan szerzett értékes önkormányzati ingatlanokat Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke az V. és a VII. kerületben.

Az első ülésen eldöntötték, hogy behívják

  • Rogán Antal propagandaminiszert, az V. kerület volt polgármesterét,
  • Szentgyörgyvölgyi Pétert, Rogán utódját,
  • Vattamány Zsoltot, a VII. kerület korábbi fideszes polgármesterét,
  • Sára Botondot, a Fővárosi Kormányhivatal vezetőjét, a VIII. kerület volt fideszes polgármesterét,
  • Bagdy Gábor volt KDNP-s főpolgármester-helyettest,
  • Juhász Pétert, aki ellenzéki politikusként sok V. kerületi ingatlanügyet tárt fel,
  • Kiss Ambrus jelenlegi főpolgármester-helyettest,
  • valamint a két kerület volt és jelenlegi vagyongazdálkodási vezetőit.

A behívott fideszes politikusok valószínűleg nem fognak megjelenni a vizsgálóbizottság ülésén, miután arra a két helyre sem tartottak igényt, amit a bizottságban kaptak volna.

Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője arról magyarázott, hogy szerinte a bizottságot törvénytelenül hozták létre, és csak bosszúból, hogy eltereljék a figyelmet a Városháza-ügyről. (A valóság ezzel szemben az, hogy abban az ügyben is volt bizottság, és ott az ellenzék is képviseltette magát.)

A Schadl-bizottságnak tehát öt ellenzéki tagja van: Niedermüller Péter, Baranyi Krisztina és Pikó András polgármesterek, illetve két V. kerületi önkormányzati képviselő, Szigeti Flóra és Kovács Alex Gábor.

A testület szeretné átvizsgálni a vitatott ingatlanok dokumentációját, az V. kerület teljes ingatlanértékesítési gyakorlatát az elmúlt 12 évből, és összegyűjtenék azokat a lakásokat is, ahol a Fővárosi Önkormányzatnak elővásárlási joga lett volna, valamiért mégsem érvényesítette.

Karácsony Gergely főpolgármester a bizottság létrehozásakor azt mondta, élni kellene az elővásárlási joggal, hogy utána az alulárazott lakásokat drágábban értékesíthessék.

Schadl 2019-ben nyolc lakást vásárolt az akkor még fideszes vezetésű VII. kerületben. Négy lakásról augusztus 21-én, négy továbbiról pedig szeptember 4-én írták alá a szerződést – tudta meg a 444.hu Niedermüller Pétertől, aki a bizottságot is vezeti. Schadl az első négy lakást a feleségével közösen vásárolta.

A legolcsóbb, 37 négyzetméteres lakásért 18 millió forintot fizetett a Bethlen Gábor utcában, a legdrágább, 51 négyzetméteresért pedig 38 milliót a Király utcában.

Schadl két üzlethelyiséget is vásárolt az V. kerületi önkormányzattól, mindkettőt ugyanabban a Városház utcai épületben. Az egyikért 32,5 milliót, a másikért 19 milliót fizetett.

A nyomozati iratok alapján az ügyészség a tíz ingatlanból kilencet zár alá vett november végén, néhány héttel azután, hogy Schadlt és feleségét elfogták a reptéren.

A gyanú szerint Schadl éveken át több százmillió forintot gyűjtött be végrehajtóktól, pozíciókért cserébe. Közben rendszeresen adott milliós kenőpénzeket Varga Judit jobbkezének és helyettesének, Völner Pálnak, aki a végrehajtói területért is felelt.

Valódi Hírek