Fotókkal: Ebben a kétes módon szerzett, milliárdokért felújított luxusvillában fogja tengetni nyugdíjas éveit Áder János

Itt piheni ki az aláírások fáradalmait.

Hadházy Ákos fotókat publikált Facebook-oldalán vasárnap arról a budai luxusvilláról, amely információi szerint Áder Jánosnak készül.

A villa kétes körülmények között került a magyar állam tulajdonába, és a politikus információi szerint körülbelül másfél milliárd forintba kerülhetett eddig a felújítása, ami jelenleg is tart.

Hadházy fotókat is mellékelt az épületről:

ÁDER JÁNOSNAK NEM VOLT ELÉG JÓ az évtizedekig az amerikai állam tulajdonában álló villa, ezért GYAKORLATILAG TELJESEN LEROMBOLTÁK, MAJD ÚJRAÉPÍTETTÉK.

Ebben a luxus épületben fogna tengetni az életét a következő évtizedekben az Orbán kiszolgálásában és a horgászatban megfáradt köztársasági elnök.

A mellékelt fotókat küldő honfitársunk végig dokumentálta az építkezést és a fotók mellé az alábbiakat fűzte:

“2021 áprilisában kezdődött MŰEMLÉKI KÖRNYEZETBEN egy gyomorforgató KIEMELT KORMÁNYZATI BERUHÁZÁS. Mellékelem a tulajdoni lapot, amelyből kiderül, hogy a 1125 Bp., Béla király út 3/a alatti villa az Amerikai Állam tulajdonából

csereként került 2014-ben a Magyar Állam tulajdonába

(ki tudja miért és hogyan), majd 2020-ban átkerült a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság g KEF )tulajdonába.

A villa épületet 2021 áprilisában szétverték, naponta 50-80 szakember dolgozik rajta gőzerővel. A kivitelező cégek embereitől tudom, hogy Dr. Áder Jánosnak épül a villa. Tudom, hogy elnök úrnak jár lakhatás hivatali ideje lejártával, de ez talán enyhe túlzás…

Kezdetben nem volt őr és még zavartalanul lehetett fényképezni, akkor készült az első kép, amelyen látható mi épül, ki tervezte és ki építi.

A házat teljes mértékben alápincézték, bővítették, emeletet építettek rá, őrbódé épült, teljesen új kerítést kapott.
Magánszorgalomból készítettem tavaly április, az építkezés megkezdése óta több fotót az építkezésről és az utcán kialakult áldatlan állapotokról.

Az építkezés költségeit 1,5 milliárd forintra becsülöm. „

Kérdéssel fordultam a „Közbeszerzési és Ellenőrző Főosztályhoz”, hogy valóban Ádernek épül-e ez a kacsalábon forgó palota a mi pénzünkből. Választ még nem kaptam.

Azonban akárkinek is épül, az biztos, hogy olyan cég építi, amelyik a közelmúltban szép csendben megnyerte az egyik legmocskosabb közbeszerzéset.

Ők azok akik horribilis összegekért elnyerték az 93 KÓRHÁZ TAKARÍTÁSI MUNKÁLATAIT 300 MILLIÁRD ÉRTÉKBEN, HORRIBILIS MUNKADÍJAKKAL: az eddig legdrágábban takaríttató kórháznál is kétszer többért, de van olyan kórház, ahol ötször többért takarítanak.

Azt, hogy a valószínűleg Ádernek épülő villa mennyibe fáj Önöknek, nem tudhatjuk, mivel erre

az építkezésre nem írtak ki közbeszerzést.

Feltehetően egy korábbi, 9 milliárdos keretszerződés terhére végzi munkát a csókos cég.

Így valóban csak becsülni tudjuk, hogy Áder öreg napjainak lakhatása akár milliárdos összeg is lehet.

Valódi Hírek