Bekeményített az ellenzék: 1300 óriásplakáton üzenik meg, hogy Orbán gyáva, ezért fél vitázni (+fotók)

Felpörgött a kampány.

Országszerte 1300 óriásplakáton jeleníti meg a miniszterelnökjelölti vita fontosságát az MMM – jelentette be pénteken Bana Tibor, az ellenzék közös jelöltje a Vas megyei 03-as választókerületben.

Bana hangsúlyozta: minden magára valamire adó demokratikus országban fontos ütköztetni a jelöltek álláspontját.

Erre az üzenetre akarják felhívni az emberek figyelmét, ezért az óriásplakátok mellett autókkal is járnak majd országszerte, ezekre az lesz írva Orbán Viktor fotója mellé:

„Hazudik, ezért fél vitázni”.

Mozgó plakát Orbánnal

Bana Tibor hangsúlyozta, Márki-Zay Pétert azért támadják a kormány kampányai, mert nem tűri a lopást. Orbán viszont nem mer kiállni vitázni, mert hazudik.

A miniszterelnök szerinte nem mer beszélni azokról a kérdésekről, amelyek a magyaroknak fontosak. Az egészségügy, az oktatás helyzete ugyanis jól látható a valóságban, akárcsak a korrupció elképesztő mértéke és az árak növekedése. Ezekről a témákról nem mer Orbán beszélni, mert csak hazudni tud róluk – emelte ki Bana.

Bana Tibor az új plakát előtt

Hozzátette, hogy a mostani kifejezetten az MMM plakátkampánya, ezután az Egységben a Magyarországért közös plakátkampánya is elindul majd, február 15-én.


.

Valódi Hírek