Ellenzék: Orbánék azonnal fejezzék be a tiltakozó tanárok fenyegetését, listázását! (+videó)

A mostani ellenzék áprilisi győzelme után önálló oktatási minisztériumot hozna létre.

Az Egységben Magyarországért támogatja a mai pedagógussztrájkot, és az április 3-ikai választás után fel fogja szabadítani az oktatást – jelentették be szövetség hétfői sajtótájékoztatóján.

Hiller István, az Országgyűlés MSZP-s alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz-kormány azt ígérte, több munkát kér ugyan a pedagógusoktól, de cserébe több bért fog fizetni, ám ezt az ígéretét megszegte.

„A szakszervezetek követelései helyesek, méltányosak és szakszerűek, ezért mi, külön-külön és együtt kiállunk mellettük, és igazat adunk nekik”

– jelentette ki.

Csányi Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője elmondta: a pedagógusbéreket közelíteni akarják a diplomás átlagbérhez, és az április 3-ikai választások nyomán kormányra kerülésük esetén ebben a ciklusban 50 százalékos bérfejlesztést terveznek a pedagógusok és az oktatást segítők számára.

Erőss Gábor, a Párbeszéd józsefvárosi alpolgármestere arról beszélt, hogy meg kívánják szüntetni a bürokratikus Klebelsberg Központot és a tankerületeket, amelyek gúzsba kötik az iskolákat. A helyi közösségek visszakapják majd önrendelkezési jogukat az iskoláik fenntartását illetően, de úgy, hogy „a 2011 előtti oktatási rendszer végletes széttagoltságából fakadó problémákat” is orvosolják.

Az Egységben Magyarországért vissza akarja állítani a tankönyvválasztás szabadságát és a pedagógusok szakmai önállóságát. Tóth Endre, a Momentum elnökségi tagja szerint fel kell szabadítani a tantervi szabályozást is a jelenlegi kötöttségek alól, „a túlzsúfolt és ideológiailag meghatározott kerettantervek helyett választható mintatanterveket kell biztosítani az iskolák számára.”

Tervezik az önálló Oktatási Minisztérium létrehozását is. Hogy miért, azt Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese szerint a mai nap is világosan megmutatta.

„Amíg volt Magyarországon oktatásért felelős minisztérium, addig elképzelhetetlen volt az, hogy a minisztérium vezetői a jogos bérköveteléseket előterjesztő, sztrájkoló tanárokat ne tárgyaló partnerként, akár vitával is közösen megoldást kereső partnerként kezeljék, hanem ellenségként. Ma pedig ez történik”

– állapította meg Arató, aki felszólította a kormányt:

„Fejezze be a tiltakozó pedagógusokkal szembeni fenyegetéseket, listázásokat”.

Hohn Krisztina, az LMP frakcióvezető-helyettese nagyon fontosnak nevezte, hogy csökkentsék mind a pedagógusok, mind a diákok leterheltségét. „Ne vonjuk el fölöslegesen a pedagógusok figyelmét mindenféle adminisztratív terhekkel” – mondta.

Az iskolán belüli erőszakról pedig úgy vélekedett: „nem börtönőrök kivezénylése fogja ezt megoldani, hanem olyan pedagógiai program és hathatós segítség, amit a különféle szakemberek tudnak adni az intézményeknek”. Ebből következően szerinte növelni kell a szociális munkások és a pszichológusok számát az oktatási intézményekben.

Az Egységben Magyarországért emellett kormányra kerülése esetén a pedagógusoknak bérlakás-program indítana, az egyetemi hallgatóknak pedig kollégiumfejlesztést és ösztöndíjemelést ígér. Szakmai tervei közé tartozik, hogy teret engedjen a modern pedagógiai gyakorlatoknak, és támogassa a XXI. századi készségek elsajátítását.

Az a célja, hogy minden diák magabiztos digitális kompetenciákra tegyen szert. Fontosnak tartja, hogy fenntartósemleges legyen a finanszírozás, vagyis minden gyermek ugyanannyit érjen, járjon akár állami, egyházi vagy magániskolába.

A pártszövetség vissza kívánja állítani 18 évre a tankötelezettség korhatárát, használható idegennyelv-tudást akar lehetővé tenni minden diáknak, és elérhetővé tenné az első diploma ingyenes megszerzését.

Vissza kívánja venni a fideszes kuratóriumok kezébe kiszervezett egyetemeket. Eltörli a Lex CEU előírásait, és tárgyalásokat kezd a Budapestről elüldözött egyetem képzéseinek visszahelyezéséről.

.

Valódi Hírek