Friss felmérés: Novák Katalint jóval többen utálják, mint ahányan szeretik (+grafikon)

Kifejezetten sokan szavaztak a skála legnegatívabb értékelésére.

Mint ismert: Áder János hivatali ideje heteken belül lejár, Orbán Viktor pedig a hozzá öncsonkításig hű pártkatonáját, a fideszes fülbevalókat hordó, dermesztően irritáló beszédű és gesztikulációjú Novák Katalint jelölte az elvileg a nemzet egységét megtestesíteni hivatott köztársasági elnöki posztra.

A Republikon Intézet most megmérte, milyen a kormánypárti államfő-jelölt népszerűsége és elfogadottsága.

A kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek 60 százaléka inkább közvetlen választással döntene a köztársasági elnök személyéről, és csupán 32 százalékuk gondolta úgy, hogy továbbra is a parlament dönthessen erről, 8 százalék pedig bizonytalan volt a kérdésben.

A válaszadók 77 százaléka tudott valamilyen véleményt formálni a Fidesz volt alelnökéről, a válaszok alapján Novák Katalint a magyarok

54 százaléka nem kedveli,

míg 46 százalékuk nyilatkozott pozitívan róla.

A részletes eredményekből kiderül, hogy sokkal többen szavaztak a skála legnegatívabb („egyáltalán nem kedveli”) értékelésére, mint ahányan a legpozitívabbra („nagyon kedveli”).

Ez alapján elmondható, hogy Novák Katalin nem csak hogy rendkívül megosztó, de a lakosság egy jeletős részében kifejezetetten közgyűlölt személyiségnek számít, sejthetően nem véletlenül.

(via telex.hu)

Valódi Hírek