Kiderült: A Pegasus gyártójának is dolgozó amerikai lobbistának tejel a kormány havi 80 milliót tanácsadásért

Tudják, kihez kell fordulni jogi kérdésekben.

Egy olyan washingtoni lobbistát szerződtetett 2021 végén a magyar kormány, aki egészen odáig a Pegasus kémszoftvert kifejlesztő izraeli cégnek dolgozott — írta meg hétfőn a Direkt36.

George Tuckert a Külgazdasági- és Külügyminisztérium (KKM) amerikai jogi stratégiai tanácsadásra szerződtette, amiért 2021 novembertől havi 80 millió forintnak megfelelő dollárt kapott.

Tucker egy másik cégével tavaly őszig még a Pegasus kémszoftvert gyártó izraeli NSO Groupnak, illetve anyavállalatának, a Q Cyber Technologiesnak lobbizott és adott tanácsokat — hívja fel a figyelmet a lap.

A szóban forgó cég, amelynek Tucker 2018-tól alelnöke, majd ügyvezető igazgatója volt, a

Mercury Public Affairs nevű PR- és lobbicég.

A Pegasus gyártójával való összefonódást jól mutatja, hogy a megfigyelések feltárásán dolgozó újságírók kérdéseire tavaly nyáron az NSO Group helyett a Mercury Public Affairs küldte meg a válaszokat.

November elsején, két nappal az NSO Group ellen bevezetett amerikai szankciók előtt a Mercury Public Affairs megszüntette az izraeliekkel kötött lobbiszerződését, a céget pedig átszervezték.

Az átszervezés idején jött létre az az IGG, LLC nevű delaware-i cég is, amellyel a magyar kormány aláírta a megállapodást.

Az amerikai igazságügyi minisztérium adatbázisában megtalálható dokumentum szerint az aláírásra november 11-én, azaz négy hónappal a Pegasus-botrány kirobbanása után került sor.

Az IGG oldaláról a szerződést Tucker egy Mercury/Actumos kollégája, Duncan McFetrdige, a magyar kormány részéről pedig Takács Szabolcs washingtoni magyar nagykövet írta alá.

A szerződés szerint Tuckerék „marketing és kommunikációs szolgáltatásokat, valamint jogi stratégiai tanácsadást” nyújtanak Magyarországnak.

A marketing és kommunikációs szolgáltatásokért egy havi 9500 dolláros alapdíjat számítanak fel, de jogi stratégiai tanácsadásért már

havi 235 000 dollárt.

Ez átszámítva körülbelül 77 millió forintnak felel meg.

A tavaly novemberben kötött lobbiszerződés 2021 végéig, két hónapra szólt, azzal, hogy a magyar külügy azt további négy hónapra – vagyis éppen 2022 április végéig – meghosszabbíthatja. A Direkt36 megkeresésére sem Tuckerék tanácsadócége, sem a KKM nem reagált, így arra sem válaszoltak, végül meghosszabbították-e a szerződést.

 

Valódi Hírek