FRISS: Beperelik Orbán Viktort és a kormányt a gyalázatos kórházi ellátás miatt

Egy férfi két hozzátartozóját is elveszítette a járványban.

Ferincz Jenő két hozzátartozóját is elveszítette a járványban: húga a zalaegerszegi kórházban, a Szent Rafael Kórházban hunyt el koronavírusban, édesanyja pedig a Kanizsai Dorottya Kórházban halt bele a vírus szövődményeibe, ezért bepereli a kormányt — írta a Népszava kedden.

A nagykanizsai férfi szerint a zalaegerszegi kórházban

azt sem engedték, hogy elbúcsúzzon a húgától,

édesanyjától pedig, aki egy másik intézményben feküdt, egy üvegablakon keresztül vehetett búcsút.

A férfi az ellátást is kritizálta, és abban sem biztos, hogy a kórháztól megkapott hamvak valóban a húga hamvai.

„Az országban több helyen is előfordultak halottcserék, így valódi bizonyosságot nem kaphatok”

— mondta a lapnak.

A férfi azt is nehezményezte, hogy a kórház húga esetében felszámolta az öltöztetési költségeket, holott a koronavírusban elhunytakat nem öltöztetik.

Ferincz Jenő az édesanyja miatt is perel: szerinte kétséges, hogy édesanyjának megfelelő védelmet nyújtott-e a kínai vakcina, amivel beoltották.

„Amikor megkapta ezt a szert, nem volt olyan jogi helyzetben, hogy választhatott volna más vakcinát, csak és kizárólag ezt kaphatta meg”

— fogalmazott.

Valódi Hírek