Nincs vége: Azzal riogat a kormánybiztos a kiszivárgott felvételen, hogy a „meleglobbi” miatt annyi a romáknak

Tudja fokozni.

Beszámoltunk róla, hogy ovább dagad a Sztojka Attila romaügyi kormánybiztos körüli botrány: új hangfelvétel került a Népszava birtokába, amelyen Sztojka az Országos Romaügyi Önkormányzat (ORÖ) tagjait fenyegeti meg, miszerint a Belügyminisztériumban

“mindenkiről tudnak mindent”.

A lap szerdán újabb részleteket közölt a három és fél órás hangfelvételből.

A kormánybiztos a hangfelvételen azt mondta, hogy az ORÖ belső ügyeibe „nem akar, és nem is fog” beavatkozni. Ennek ellenére mégis instrukciókat adott arról, milyen lépéseknek kell következniük az országos önkormányzatban.

A politikai taktika részeként említette például, hogy

„nem nektek kell adni a pénzügyi bizottsági elnöki pozíciót, de a pénzügyi bizottság többségét nektek kell adni. Mert nem az a lényeg, hogy ki vezeti, hanem, hogy ki irányítja.”

Azt is mondta továbbá, hogy

„Ha nem az Orbán-kormány megy tovább, a romaügynek vége”

Szerinte ebben az esetben két dolog lehetséges: a romaügyet „vagy a Jobbik veszi át, vagy a melegek”. Sztojka szerint

„az a lényege a meleglobbinak, hogy a romaügyre ráülve legalizálja magát”.

Hozzátette, a Jobbik pedig semmi mást nem akar, csak „kinyírni”. Ugyanakkor elmondta, ezek csak elméleti lehetőségek, ő biztosra veszi a Fidesz győzelmét.

A kormánybiztos azt is szóvá tette, hogy az ORÖ-ben nincsenek rendben a kifizetések — a képviselői tiszteletdíjak mellett szerinte a foglalkoztatási intézetben van egy

„másik szerződésetek, vagy a hozzátartozótoknak”.

Tragédiának nevezte, hogy ez hűtlen kezelést jelent.

Arról is beszélt, hogy Farkas Flóriánt a körülötte zajlott botrányok miatt nem lehet „újraépíteni”, személye a cigányok körében is lejáratódott.

 

Valódi Hírek