A DK a kamarai díjak eltörlését kezdeményezi, amit januártól Tiborcz bankjának kellene fizetni

Tűrhetetlen, hogy Orbánék a saját családi bankjukkal szedetik be a vállalkozóktól a hozzájárulást.

Azt a kamarai díjat, ami a vírushelyzetben eleve csak feleslegesen terheli a vállalkozókat, most már az Orbán-család és Tiborcz István keze alatt lévő Gránit Bank szedi be – emlékeztetett szerdai sajtótájékoztatóján Ráczné Földi Judit.

A DK elnökségi tagja felhívta a figyelmet arra: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara arról küldött levelet a vállalkozóknak, hogy az idei évtől a kamara Gránit Banknál nyitott számlájára kell befizetniük a kötelező kamarai hozzájárulást.

„Az Orbán-család tehát vett magának egy saját bankot, majd pár hétre rá a fideszes Parragh László által vezetett kamara egyből számlát is nyitott a banknál, hogy oda vigye a vállalkozóktól beszedett pénzt.

Ez azt is megmagyarázza, hogy eddig miért nem törli el a kormány a vállalkozók kötelező kamarai hozzájárulását a válság miatt: az Orbán-család házi bankjának ezekre a pénzekre is szüksége van, bármibe is kerül ez a vállalkozásoknak”

– jelentette ki Ráczné.

„A Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy az Orbán-család bankja szedi be a vállalkozóktól a kamarai díjakat. A DK szerint a koronavírus okozta válság alatt eleve el kellett volna engedni a vállalkozók kötelező kamarai hozzájárulását, ez csak egy újabb nyomós ok a vállalkozásokat feleslegesen terhelő díj megszüntetésére.

A DK ezért továbbra is azt követeli, hogy töröljék el a vállalkozásokat sújtó kötelező kamarai hozzájárulást!”

– fogalmazott a DK politikusa, hozzátéve: az ügy felvet egy másik fontos kérdést is: vajon hány fideszes szervezet fogja még bejelenteni, hogy mostantól az Orbán-család bankjában gyűjti a pénzt?

Mostantól minden Fidesz-közeli szervezet a Gránit Bankba fogja irányítani az emberek, vállalkozások pénzét? – tette fel a kérdést Ráczné Földi Judit.

A DK elnökségi tagja szerint egészen elképesztő látni a folyamatot, hogy alig szerez meg egy bankot a miniszterelnök családja, a fideszes Parragh László által vezetett kamara máris bejelenti, hogy mostantól ide kell utalnia a vállalkozóknak.

„Amíg Európa más országaiban a kormányok segítik és támogatják a vállalkozásokat a válság alatt, addig Magyarországon a miniszterelnök nemcsak ragaszkodik a kamarai díjakhoz, hanem egyenesen a saját családi bankjával szedi be a vállalkozóktól.

Völner Pál bizonyára sokat tanulhatna a miniszterelnöktől; a nagyok nem papírzacskóban kérik a pénzt, hanem egyből a saját bankjukba”

– fogalmazott Ráczné Földi Judit, majd elismételte: a DK továbbra is azt követeli, hogy töröljék el a vállalkozásokat sújtó kötelező kamarai hozzájárulást.


.

Valódi Hírek