DK: Vagy leváltjuk a kormányt, vagy folytatódik az ország húsbavágó mélyrepülése (+videó)

Döbbenetes adatokat ismertetett a legnagyobb ellenzéki párt.

Soha korábban nem ért olyan keveset a nyugdíj és a fizetés, mint az elmúlt hónapokban — közölte Barkóczi Balázs a Demokratikus Koalíció online sajtótájékoztatóján hétfőn.

Az elmúlt egy év keserű leckét adott hazánknak arról, hogy mi történik, ha nem egy felelős kormány, hanem egy bűnszervezet irányítja az országot

— fogalmazott. Barkóczi ezután tényeket sorolt fel, amelyek megmutatják, mekkora szükség van arra, hogy az egységes ellenzék egyszer és mindenkorra leváltsa a NER-t idén tavasszal.

Barkóczi azzal kezdte a kijózanító felsorolást, hogy tavaly 18 percenként halt meg valaki Magyarországon a koronavírus szövődményei miatt.

Elmaradt a tömeges tesztelés, összeomlott a kontaktkutatás, az egészségügyet pedig kivéreztették — mindez a világ egyik legrosszabb járványkezelését eredményezte — hívta fel a figyelmet.

Elmondta azt is, hogy

a rekordgyenge forint és a rekordmagas infláció elhozta a rekordmagas üzemanyagárakat is 2021 végére.

„A fideszes elit azt akarja elhitetni, hogy most örülnünk kellene a 480 forintos hatósági árnak, azonban a valóság az, hogy az Orbán-kormány előtt ennek alig több mint a feléért tankolhattunk”

— mutatott rá. Végül egy olyan adatot ismertetett, amely a fentieket mind megmagyarázza:

a Forbes összesítése szerint Mészáros Lőrinc ma a leggazdagabb magyar

500 milliárd forintos vagyonnal.

„Ez volt a kormány egyetlen célja a tavalyi évben is, hogy minél több pénzt lopjon el a közösből”

— mondta.

A DK szerint következő hónapok arról fognak szólni, hogy vagy leváltjuk a kormányt, vagy folytatódik az ország húsba vágó mélyrepülése.

A DK azon dolgozik, hogy az egységes ellenzék mindenkorra leváltsa a kormányt áprilisban.

A videót itt tudod megnézni:

 

Valódi Hírek