Kimondta a bíróság: „Szándékosan, ártó szándékkal” hazudott Hadházyról és édesapjáról a Fidesz szennylapja

Morális fölény, az.

A független képviselő szerdán a hivatalos közösségi oldalán tudatta a hírt, hogy 5 év után édesapjával együtt jogerősen is pert nyertek az Origo nevű fideszes fake news-portállal szemben.

Hadházy Ákos azt írta:

Édesapámmal újabb pert nyertünk jogerősen az Origo nevű propagandalappal szemben.

Akár örülhetnék is, de nézzék meg az eredeti cikken a dátumot: NAPRA PONTOSAN 5 ÉVE született az aljas lejárató cikk, ráadásul a jogerős ítélet ellenére, a határidő lejárta ellenére sem jelent meg helyreigazítás.

Az Origo mindent megtett, hogy elkerülje, aztán hogy késleltesse a marasztaló ítéletet a „zöldbáró” szüleimre szórt mocsok miatt ( akik egyetlen négyzetméter állami földet nem vettek, viszont negyven éve saját kezűleg művelnek -apránként, szintén saját kezűleg telepített- 6,5 hektár szőlőt. )

Az Origo az első ítéletet fellebbezte, de az ítéletet az első eljárásban helybenhagyta a fellebviteli bíróság azzal, hogy a kártérítési összeget jobban kellett volna indokolnia az ítéletnek. Így új eljárás indult, amely megerősítette az összeget.

Az indoklás fontos: a bíróság szerint SZÁNDÉKOS, KIFEJEZETTEN ÁRTÓ SZÁNDÁKÚ, FOLYTATÓLAGOSAN ELKÖVETETT LEJÁRATÓ KAMPÁNYRÓL VOLT SZÓ, és az összegnek nem csak a kártérítést, hanem a visszatartó hatású büntetést is szolgálnia kell. Ehhez pedig még a bíróság szerint is vicc lett volna, ha a büntetés kevesebb, mint az Origo egy újságírójának egyhavi bére.

Persze a 400 ezer forinton is csak röhög az Origo és röhögve nem teszi közzé a helyreigazítást. Mint korábban már beszámoltam róla, büntető perekben pedig röhögve letagadja, hogy tudná, ki írta a cikket. Így sem a kártérítéstől, sem a helyreigazítás miatti cikitől, sem a rágalmazás miatt kiszabott ítélettől nem kell tartaniuk.

Észre kell vennünk, hogy a propagandát senki nem fogja tudni helyettünk megállítani, csak mi magunk. De mi is csak akkor, ha SOKAN harcolunk majd ellene.

Ha nyakunkat behúzva próbáljuk elkerülni az ilyen aljas lejáratásokat az teljes tévedés: csak az és csak addig fogja megúszni, aki nem kellemetlen a hatalomnak. És ezt a hatalmat nem lehet a nyakunkat behúzva legyőzni.


.

Valódi Hírek