Kiborult a kormány aljasságán Gundel Takács Gábor: „Tűrhetetlen, hogy egy karácsonyi ebédet is tönkretesz a politika”

Elege van a közbeszéd lealjasodásából.

Nemrég petíciót indított a neves műsorvezető, Gundel Takács Gábor több közismert személyiséggel egyetemben a közbeszéd színvonalának romlása miatt. A közismert televíziós azt mondta, bosszantja a közbeszéd állapota.

Gundel Takács elmondta, pályafutása kezdetén elgondolkozott, hogy mit szólnának a gyermekei a műsora stílusához, szóhasználatához. „Alapvetően egyébként azt gondolom, mindig úgy kellene kommunikálnunk egymással, mintha a gyerekeink hallanák a beszélgetést” — jelentette ki.

A műsorvezető arról beszélt, szerinte

a civileknek fel kell emelniük a hangjukat, ha olyat tapasztalnak, amivel nem szeretnének együtt élni, és utat kell mutatni a politikai és egyházi vezetők számára,

ugyanis ők cserélődnek, a választópolgárok azonban maradnak. A legnagyobb problémának a közbeszéd indulatosságát tartja, és szerinte ez azoknak is a felelőssége, akik eltűrik a kommunikáció közönségességét.

{M}inden rendszerben vannak túlteljesítő középkáderek, akik szeretnének jó pontokat gyűjteni, ám az egész végül inkább kontraproduktívvá válik” — jelentette ki sokat sejtetően az önjelölt megmondóemberekről. Gundel szerint rendszerváltás óta folyamatosan romlott a közbeszéd színvonala, a helyzet drasztikus mértékben azonban 2010 óta öltött ijesztő mértéket.

Elmondta, a tágabb családjában megállapodást kellett kötniük, hogy nem politizálnak. „Azért az tűrhetetlen, ha egy karácsonyi ebédet is tönkretesz a politika” — mondta ezzel kapcsolatban. Arról beszélt, a legtöbb ember érzelmi alapon dönt a politikai kérdésekben, a valós tapasztalatok viszont nem számítanak, pedig nem pusztán fekete-fehér a világ.

A politika előbb mindig elmondja, mitől kell félni, majd megnyugtat, hogy csak ő tud megvédeni.

Elhiszik az emberek, hogy félni kell Gyurcsánytól, Orbántól, Sorostól, Brüsszeltől, miközben nekik nincsenek ezekkel kapcsolatos saját tapasztalataik” — mondta Gundel Takács. A médiában megjelenő tartalmak stílusa sokat nyom a latban azzal kapcsolatban, milyen a politikai kommunikáció.

Butaságnak nevezte a hazai egyházak nyilatkozatát, amely szerint „a nő-férfi házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja„. Elmondta, nem mindenki él a hagyományos családmodell szerint, és szerinte ők is ugyanolyan problémákkal rendelkeznek, mint más családok, ezért őket is meg kellene hallgatnia a vezetőknek.

Szerinte a család fogalmát kisajátította a kormány és az egyházak.

{É}rtem, hogy ezt miért csinálják, külön családokért felelős miniszter van, szeretnék növelni a népességet, és ez jól is van, fontos ügy. De nem lehet úgy csinálni, mintha nem lenne rengeteg ember, akik másfajta családmodellben élnek. Csomó ember nyomorultul él, mert ők nem számítanak” — jelentette ki a műsorvezető.

Azt mondta, a következő időszakban tervei szerint elindít egy podcastsorozatot, amelyben különböző irányultságú közéleti személyiségek vitáznak majd egymással. Elmondta, kapott egy felkérést Fürjes Balázstól, hogy vezesse a fideszes jelölt és az ellenzék közös jelöltje, Hajnal Miklós közti XII. kerületi választási vitát, amit elvállalt, mert szerinte normális párbeszédre van szükség, és ennek létrehozásában ő mindig partner tud lenni.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek