Németh Szilárd úgy tudja, ma ugyanolyan erőszakos kihívásokkal kell szembenéznünk, mint 1944-ben

Nagyon fél a németektől.

Aznap, amikor hivatalba lépett az új német kormány, Németh Szilárd arról beszélt, hogy Magyarországnak ugyanolyan kihívásokkal kell szembenéznie, mint 1944-ben.

A honvédelmi államtitkár a Kiss János altábornagy halálának 77. évfordulója alkalmából rendezett kegyeleti megemlékezésen mondta ezt a kőszegi temetőben.

Az MTI tudósítása szerint Németh Szilárd azt állította, ma ugyanolyan, Magyarország keresztény kultúráját, nemzeti örökségét, a magyarok jövőjét fenyegető erőszakos kihívásokkal kell szembenézni, mint 1944-ben.

„Az új német koalíciós program aláírói nemcsak saját országukat, hanem egész Európát meg akarják változtatni, meg akarják alapítani az új birodalmat, az európai egyesült államokat, elvéve ezzel a nemzetállamok, így Magyarország szuverenitását is”

– jelentette ki.

Hozzátette: meg akarják szüntetni nemzeti önazonosságunkat, magyarságunkat, keresztény hitünket, és „fényes bevándorlójövőt” szánnak nekünk. Szétzilálnák családjainkat is, elvennék tőlünk a saját gyermekeink nevelésének jogát, beengednék óvodáinkba és iskoláinkba az LMBTQ-szervezeteket – sorolta.

Az államtitkár leszögezte, hogy a magyar nemzeti értékek megőrzéséhez összefogásra van szükség.

„Tudjuk, hogy milyen veszéllyel, testi, lelki és szellemi nyomorral, valamint gazdasági és kulturális hátránnyal jár nemzeti önállóságunk elvesztése”

– fűzte hozzá Németh Szilárd.

A fideszes politikus szerint Kiss János altábornagy, a magyar ellenállási mozgalom katonai vezetőjeként embert próbáló történelmi időkben állt helyt, és hazája iránti töretlen hűségét több alkalommal bizonyította pályafutása során – mondta Németh Szilárd.

A mostani küzdelemben Kiss János hősiessége, bátor kiállása, erkölcsi helytállása, mai honvédeink és minden hazaszerető magyar számára zsinórmértékül szolgálhat – tette hozzá.

A kegyeleti megemlékezésen a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit és mécseseket gyújtottak Kiss János kriptájánál.


.

(MTI nyomán)

Valódi Hírek