Kiakadt a Pfizer vezérigazgatója az álhíreken: Azt hazudták az oltásellenesek, hogy meghalt a felesége

Dühös lett a hazug állítások miatt.

Interjút adott a koronavírus elleni vakcinákról ismertté vált Pfizer gyógyszeripari cég vezérigazgatója, Albert Bourla az oltóanyagokkal kapcsolatban a BBC brit közszolgálati médiacégnek. A cégvezető azt mondta, a jövőben

évenkénti ismétlő oltásra lesz szükség a koronavírus ellen, mert szerinte csak így lehet fenntartani a magas védettségi szintet.

Az igazgató azt mondta, a cég készített a béta- és a delta-variánsokra reagáló módosított vakcinákat, de azokra nem volt szükség.

Most olyan változaton dolgoznak, ami az omikron-variáns ellen nyújt megfelelő védelmet,

és ez állítása szerint 100 napon belül el fog készülni.

Kifejezte, a koronavírus elleni oltóanyagok milliók életét mentették meg, és nélkülük a társadalom alapvető struktúrája került volna veszélybe. Azt mondta, 2022-ben már annyi vakcinával rendelkeznek majd a világ országai, amennyire szükségük lesz.

Bourla megemlítette, az elmúlt időszakban vele és családjával kapcsolatos, nagy visszhangot kiváltó álhírek terjedtek el. Az egyik szerint az FBI letartoztatta őt csalásért, a másik pedig arról szólt, meghalt a felesége a Pfizer-vakcina mellékhatásai miatt. Azt mondta, az első híren még nevetett, a másodiktól azonban már dühös lett. Elmondta,

a felesége nem halt meg, ellenben egészséges.

(444.hu/BBC)

(Címlapfotó: The New York Times)

Valódi Hírek