Dobrev Klára a VI. kerületi momentumos polgármesterrel durrantotta be a kampányt (+fotók)

Így is lehet.

Oláh Lajossal, a VI.-VII. kerület többszörösen győztes országgyűlési képviselőjével és Soproni Tamással, Terézváros momentumos polgármesterével tartott közös utcafórumot Dobrev Klára, az Európai Parlament magyar alelnöke, a DK EP-képviselője.

A kampányeseményről Dobrev és Soproni is posztoltak. Dobrev Klára azt írta:

„Az ellenzéki pártok közötti szövetség jó működéséhez szükség van arra, hogy közelebbről megismerjük egymás munkáját, legyen szó országgyűlési képviselőkről, a pártok helyi vezetőiről vagy polgármestereiről.

Nagy öröm volt találkozni Soproni Tamással, a Momentum polgármesterével, aki a DK-sokkal és a többi ellenzéki helyi politikussal kiváló munkát végez.

Nagyszerű lesz kormányon is megmutatni, hogy milyen sikeresen, az itt élő emberek javára tudunk együtt dolgozni!”


.

Soproni Tamás szintén megosztott képeket az utcafórumról, ő azt írta:

„2022 tavaszán, bármilyen trükkel is próbálkoznak, meg kell vernünk az Orbán-rendszer katonáit, mert a jövőnk a tét. Az egység szükségességét felismerve állt össze sokszínű, de egységes koalícióvá a hat ellenzéki párt, és ezért választottuk ki a helyi jelölteket és a miniszterelnök-jelöltet egy előválasztáson.

Mostanra pedig felállt a csapat, amely képes véget vetni az elmúlt 12 év zsarnokságának.

Teréz- és Erzsébetvárosban utcafórummal melegítettünk a hosszú közös kampányra! Egészen biztos vagyok benne, hogy Dr. Oláh Lajos, Terézváros és Erzsébetváros országgyűlési képviselője meg fogja verni a fideszes jelöltet, de nagy a tét, hiszen az sem mindegy, mennyivel.

Rengeteg szavazatot kell vinnünk a közös kompenzációs listára, hogy akár a kétharmadot is megszerezhessük, és egy valóban nemzeti alkotmányt adjunk Magyarországnak.”


.

Valódi Hírek