Ilyen nincs: Müller Cecília kitüntette az orosz egészségügyi minisztert

Ma sem maradtunk humor nélkül.

Visszataszító, hogy politikai kérdést csinálnak a vakcinából — jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Obnyinszkban Mihail Murasko egészségügyi miniszter magyar kitüntetésének átadásán.

„Szánalmasnak tartom, sőt, mivel emberéletekről van szó, visszataszítónak tartom, hogy sok országban a mai napig politikai és ideológiai kérdést csinálnak az oltásokból.

A vakcina nem ideológiai kérdés,

a vakcina életet ment és politikai ideológiával életet menteni nem lehet „

— mondta Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter megköszönte Mihail Muraskónak, hogy olyan időszakban segített Magyarországnak a Szputyik V beszerzésében, amikor vakcinából még hiány volt.

Az már akkor is világos volt, hogy a vakcina fog életet menteni. Az is világos volt, hogy akinek először lesz vakcinája, az előbb és több emberéletet tud megmenteni — jelentette ki Szijjártó Péter.

Hangsúlyozta: a magyar oltási kampány sikere azon múlt,

„hogy az elején tudunk gyorsan oltani. És azért tudtunk gyorsan oltani, mert több vakcinánk volt, mint másoknak”.

A miniszter elmondta, hogy nyugati kollégái négyszemközt mind elismerik az orosz oltóanyag minőségét.

Szijjártó Péter Müller Cecília tisztifőorvossal

a Magyar Érdemrend középkeresztjét adta át

az orosz egészségügyi tárca vezetőjének.

(via mti)

Valódi Hírek