Hillary Clinton durván beleszállt Orbánba egy amerikai tévéműsorban

Megvan róla a véleménye.

Kedd este Rachel Maddow beszélgetős műsorában vett részt Hillary Clinton, és kifejezte,

tart tőle, hogy az autokratikus vezetők egyre inkább teret nyernek a világban.

A volt amerikai külügyminiszter és 2016-os demokrata elnökjelölt szerint a demokrácia és a legitimáció válsága odáig terjed, hogy felmerül a kérdés, mi várható a világban és az Egyesült Államokban.

Azt mondta, jelenleg az foglalkoztatja, mit lehet tenni ezen rezsimek ellen. Szerinte a küzdelmet soha nem szabad feladni, mert túl sok forog kockán. A legfőbb célként kijelölte a propaganda és a dezinformáció elleni harcot, amit szerinte a mesterséges intelligenciára és az algoritmusokra épülő hírfogyasztás jelentősen megnehezít.

Clinton úgy véli, ez egy hasznos harc. Magasra tette a lécet, ugyanis szerinte

olyan erőkkel kell szembeszállni, akik a demokráciát, a jogállamiságot, sőt, mint fogalmazott, „az életmódunkat” is veszélyezteti.

Szerinte a társadalmi változásokkal elégedetlen tömegek akár meg is puccsolhatnák az amerikai demokráciát, és erre a Trump által szított, áldozatokat is követelő capitoliumi tüntetést hozta fel példaként.

Nem szeretik azt a világot, amiben élünk, és ebben egyetértenek azokkal az autokratikus vezetőkkel Oroszországtól és Törökországtól kezdve Magyarországon át Brazíliáig és a világ számos helyéig, akik

egyszemélyi hatalommal, kapzsisággal és korrupcióval irányítják az országukat

— jelentette ki Clinton.

Azt mondta az országokat vezető politikusokról, hogy ők a változás miatti félelmet használják fel, hogy az emberek konfliktusba kerüljenek egymással, szorongjanak. Úgy látja, az arra fogékony polgárokat a demagógián, valamint a hamis információkon keresztül akarják irányíthatóvá tenni az autoriter vezetők.

(Telex/MSNBC)

Valódi Hírek