Gulyás Gergely: Szigorít a kormány, kötelező lesz a maszkviselés zárt térben

Cikkünk frissül.

Délelőtt 11 helyett 15:00-kor tartotta Gulyás Gergely a kormányinfót csütörtökön. A kancelláriaminiszter először ismertette a mai járványadatokat.

Egy-két héten belül tetőzhet a vírus. A szakemberek szerint érdemi védettséget az oltás ad.

Nálunk az oltásban előbbre unión kívüli országok jártak csak, Izraelben is azt látjuk, hogy a harmadik oltásra is szükség van a vírus megfékezésére, ezért ezt a kormány mindenkinek javasolja, a második oltástól számítva legkésőbb hét hónapon belül.

Ha mindenki beoltatja magát, akkor a járvány utolsó hulláma lehet a negyedik, ha nem, akkor újabb hullámok is lehetnek.

Bejelentette:

Zárt térben ismételten

kötelezővé teszik a maszkhasználatot,

az 500 főnél nagyobb rendezvényeket csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni, az egészségügyben kötelező lesz a harmadik oltás is.

Szombaton lépnek hatályba ezek a rendelkezések, tehát a zárt téri maszkviselés péntek éjfél után érvényes.

Ez üzletekre, bevásárlóközpontokban, levéltárban, múzeumban, színházban, moziban is kötelező. Ahol egy helyiségben öt főnél többen tartózkodnak, ott kötelező.

Az iskolaigazgatók döntenek a maszkviselési kötelezettségről.

A jövő héten oltási akciót hirdetnek: november 22 és 28. között a kórházi oltópontokon regisztráció és bejelentkezés nélkül fel lehet venni az oltást.

A Szputnyik az egyetlen oltás, ami elfogyott, minden másból bőségesen van, a számszerű kapacitás a 10 millióhoz közelít, de fog még érkezni vakcina.

Az energiaárakról is volt szó a szerdai kormányülésen: örömmel látják, hogy minden benzinkúton végbement az árcsökkentés. Szerdától ezt

a NAV is ellenőrzi.

A kisvállalkozók esetében arról döntöttek: lehetőség lesz számukra az egyetemes szolgáltatói körbe belépni, ők is a csökkentett rezsiárat fogják fizetni. Ez a rendelkezés azokra vonatkozik, ahol a foglalkoztatottak száma maximum tíz fő, az éves bevétel pedig nem haladja meg a 4 milliárd forintot.

Úgy vélik, mindez hozzájárul az infláció mérsékléséhez, ezért minden olyan nyilatkozatot károsnak tartanak, amelyek a benzinárak befagyasztását és a rezsicsökkentést támadják.

Az MTVA kérdésére a miniszter elmondta: a Városháza állítólagos eladásával a kormány nem foglalkozik, de szomorúan nézik, ami történik.

A Magyar Nemzet kérdésére azt mondta: Márki-Zay Péter a 2002 és 2010 közötti gyakorlattal összhangban nyilatkozik, hiszen ő Gyurcsány Ferenc jelöltje. Úgy véli, a baloldal ugyanazt a politikát folytatná a rezsiárakkal kapcsolatban, mint akkor.

Elmondta: a rendelkezések addig lesznek életben,

ameddig ezt a járványhelyzet indokolja,

közelebbit nem mondott.

A pedagógusok kötelező oltásával, és az azzal kapcsolatos tiltakozásokkal kapcsolatban azt mondta Gulyás: a pedagógusok kapcsán megszületett jogszabály csak két oltásra vonatkozik.

Azt remélték, ha a szakszervezetek a kormány szövetségeseként, és nem ellenzékként viselkednének. Mivel a pedagógusok sok emberrel találkoznak, nagyon fontos, hogy oltassanak. Szerinte a szakszervezet álláspontja téves, mivel a kormánnyal szembeni szimpátia alapján ítélik meg az intézkedést.

Azzal szerinte nem kell számolni, hogy emiatt intézmények ne tudnának működni, mert a pedagógusok több mint 80 százaléka már be van oltva.

Az egészségügyi dolgozók ügyeleti díjának még márciusban megígért újraszabályozásával kapcsolatos kérdésre azt felelte:

elsősorban az egészségügyi védekezés van napirenden, amikor ezen túl leszünk, akkor hosszútávú szabályokat kell hozni. Szerintük ez

a negyedik hullámban kevésbé égető probléma.

Szerinte a probléma abból adódik, hogy nem minden ügyeleti munka igényel azonos mértékű aktivitást az orvostól, illetve hogy nem mindenhol ugyanannyi szakember van.

A kiskunhalasi járványkórházat akkor fogják megnyitni, amikor szükség lesz a kórház kapacitásaira, egyébként bármikor meg lehet nyitni. Szerinte eddig senki nem maradt ellátatlanul, arra azonban nem válaszolt egyértelműen, hogy lenne-e elég orvos és szakember a járványkórház megnyitásához.

A részletes beoltottsági adatokkal kapcsolatban azt mondta: amint lesznek, az NNK majd publikálja azokat.

Bige Lászlóról is szólt: szerinte nem az a baj, hogy ő egy baloldali milliárdos. Szerinte a milliárdos lét és a baloldaliság kéz a kézben jár és természetesnek tekinthető, ezért Bigével sem ez a baj. Úgy véli: a magyar gazdák veszítenek azon, hogy Bige kartellezik (ez nem bizonyított — a szerk.), és ezért magasak a műtrágyaárak.

A kormány nagy erőkkel dolgozik azon, hogy a műtrágya árát leszorítsa.

A Magyar Orvosi Kamara szerdai közleményével kapcsolatos kérdésre azt felelte: azért nem vezetik be a MOK által javasolt intézkedéseket, mert a tömegrendezvényeket például most is csak védettségivel lehet látogatni. Szerinte az oltottságot kell előírni inkább, mert az is fontos, hogy a gazdaság ne érezze meg a negyedik hullámot.

A digitális oktatás Gulyás szerint nem tér vissza az iskolákba, és a karanténszabályokon nem fognak változtatni, szerinte jó a szabályozás. A legfontosabb, hogy az iskolák működjenek — mondta, és ehhez minden feltétel adott.

December 31-én érne véget a veszélyhelyzet, de járványcsúcs van, úgyhogy a veszélyhelyzetet meg kell hosszabbítani. A benzinár a veszélyhelyzettől független, három hónapig tart, akkor térnek vissza rá.

A lakcímszabályok változása kapcsán azt mondta: nem nyílik a csalásra nagyobb terep, szerint ez egy rosszindulatú vádaskodás. A szabályozás öt hétig volt az országgyűlés előtt.

Ennek szerinte semmi köze a választójoghoz, és Soros György szervezet kezdte mondani, hogy ebből majd választási csalás lesz. Azt mondta, az ellenzék nagy része is megszavazta a törvényt.

 

Valódi Hírek