Kósa Lajos bevallotta: Varga Judit engedélyével zajlott a kémkedés, a Pegasust a Belügyminisztérium szerezte be

Bár az erről szóló ülés egyes részeire máshogyan emlékezett, mint Vadai Ágnes.

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága elfogadta Pintér Sándor belügyminiszter beszámolóját a Pegasus-ügyben, az érintett szolgálatok minden esetben törvényesen jártak el, bírói, illetve igazságügyi miniszteri engedéllyel végezték a munkájukat — mondta Kósa Lajos (Fidesz), a bizottság csütörtöki, zárt ülése után újságíróknak.

Beszámoltunk Vadai Ágnes sajtótájékoztatójáról az ügyben, aki azt mondta: a szerződésekbe csak akkor engednek betekintést a bizottsági tagoknak, ha azt a nemzetbiztonsági bizottság — amelyben többségben vannak a kormánypárti képviselők — engedélyezi.

Kósa Lajos ehhez képest egészen máshogyan számolt be az ülésről.

A bizottsági elnök a kétórás zárt ülést követően azt mondta, a tanácskozáson felmerült kérdésként, hogy a bizottság tagjai betekinthetnek-e a program beszerzése kapcsán keletkezett szerződéscsomagba.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenzéki vezetésű nemzetbiztonsági bizottság ülésén a bizottság minden tagja — így az ellenzékiek is — betekinthetett és be is tekintett ezekbe az iratokba. Hozzátette: a honvédelmi bizottság tagjai csak akkor tehetnék ezt meg, ha a nemzetbiztonsági bizottság erre engedélyt ad.

Arra a felvetésre, hogy az ellenzéki képviselők szerint a meghallgatás sikertelen volt, mert egyetlen konkrét személlyel kapcsolatban sem kaptak konkrét válaszokat, Kósa Lajos elmondta: természetes, hogy a konkrét megfigyelt személyekkel kapcsolatban „senki nem fog konkrét választ kapni”, mert ezzel

személyiségi jogaik sérültek volna.

(A megfigyeléssel nem? — a szerk.)

Tájékoztatása szerint a Belügyminisztérium a szoftver beszerzésekor vállalta, hogy annak használatakor senkinek nem sérti az emberi jogait.

Kósa Lajos hozzátette: ezek az adatok csak akkor lennének kiadhatók, ha a nemzetbiztonsági bizottság felállítana egy vizsgálóbizottságot az ügyben, de ilyen kezdeményezés nem volt.

Hangsúlyozta: a zárt ülésen kiderült, hogy minden esetben törvényesen jártak el az érintett szolgálatok, bírói, illetve igazságügyi miniszteri engedéllyel végezték a munkájukat.

A bizottság elnöke újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy

a Belügyminisztérium szerezte be a szoftvert,

de — mint mondta — ő nem lát ebben kivetnivalót. A techóriások szélesebb körű megfigyelést végeznek az állampolgárokkal kapcsolatban, mint az állam — jegyezte meg.

(mti korrigálva)

Valódi Hírek