Tóth Gabi: „Értem én, hogy jövő áprilisban választás lesz, de mi közöm van nekem a politikához?”

Az énekes úgy érzi, folytatódik az ellene irányuló gyűlöletkampány.

Egy újabb történetet osztott meg a hirtelen fideszessé vált Tóth Gabi a Facebookon, amelyben elmesélte, hogy egy újságíró a háta mögött, ismerőseitől érdeklődött felőle.

Az énekes végül felhívta, hogy saját maga válaszoljon a kérdésekre, de mint azt Tóth írja az újságíró lekezelő volt, és nem érdekelte az igazság. Szerinte újabb gyűlöletcunami zúdul rá.

Tóth posztját változtatás nélkül közöljük:

„Képzeljétek, a minap tudtam meg, hogy egy újságíró felőlem érdeklődik az ismerőseimnél😅Gondoltam, hogy inkább felhívom és megkérdezem, mit szeretne tudni. Mégiscsak rólam van szó, talán én is tudok válaszolni a kérdéseire 🙃😆

Szóval felhívtam, hogy valódi válaszokkal és információkkal segítsem a munkáját, de erre nem igazán volt vevő, azt éreztem ő már eldöntötte mi a valóság. Rólam és nélkülem. Az, hogy mi az igazság, láthatóan a legkevésbé sem érdekelte. És mindezt lekezelő, sértő módon a tudomásomra is hozta.

Azt érezem, hogy tovább folytatják az ellenem irányuló gyűlölet kampányt és megpróbálnak hitelteleníteni, mindegy milyen módon, és milyen eszközzel, de ez a cél.

Értem én, hogy jövő áprilisban választás lesz, de mi közöm van nekem a politikához?

Azok után, amit átéltem az elmúlt néhány hónapban, megfogadtam, hogy nem fogom hagyni magam💪 Minden erőmmel azon leszek, hogy elmondjam nektek, mindenkinek, hogy milyen aljas eszközökhöz nyúlnak azért, hogy

hiteltelenítsék azokat, akik nem értenek egyet az ő nézeteikkel.

A személyeskedés, bullying, karaktergyilkolás fogalmak azt hiszem sajnos már mindenki számára ismerősek lehetnek. Primitív eszközök arra, hogy lejárassanak csak azért, mert más a hitem, az életmódom, más dolgokat képviselek, mint amit szerintük kellene.

Úgyhogy mielőtt elolvastok egy cikk címet vagy egy poszt bejegyzést, mindig gondoljatok arra, hogy mi lehet a valóság egy ilyen anyag mögött és miről szólhat valójában ☝

Főleg, mert nem csak a mi életünket, de a gyerekeink jövőjét is befolyásolja, hogy mi mennyire vagyunk tudatosak a médiában látottakra. Én legalábbis biztosan szeretném ettől a fajta véleményterrortól és manipulációtól megóvni Hannarózát 💕💖”

Valódi Hírek