Kormányinfó: Gulyás Gergely bejelentette a legfrissebb járványügyi intézkedéseket

Cikkünk frissül.

„A járványhelyzet intézkedéseket indokol, ezért a kormány arról döntött, hogy

  • a munkaadók szervezeteinek javaslatára a cégek és a munkáltatók jogot kapnak arra, hogy a munkavégzés feltételeként előírják a védőoltást az alkalmazottaik számára, ha ezt az ott dolgozók védelmében szükségesnek látják
  • a közösségi közlekedési eszközökön a maszkviselés kötelező november 1-től
  • az egészségügyi intézményekben látogatási tilalmat vezetünk be, a szociális intézmények esetében pedig az intézményvezetőket feljogosítjuk arra, hogy ha szükséges, látogatási tilalmat rendeljenek el”

– jelentette be Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón, miután ismertette a legfrissebb járványadatatokat.

A miniszter hozzátette, ezek az intézkedések elsősorban azt célozzák, hogy az oltások száma emelkedjen, mivel az adatok azt bizonyítják, hogy ahol magas az oltottak száma, ott alacsony a negyedik hullámban a fertőzöttek és elhunytak száma, és minél alacsonyabb az oltásszám, annál tragikusabb a helyzet – mondta Gulyás.

„A magyar állam szintén munkáltató, ezért az állami szerveknél szintén széles körben elő fogjuk írni az oltási kötelezettséget.

Az önkormányzatoknál pedig a polgármesterek jogosultak arról dönteni, hogy elrendelik-e az oltást”

– mondta a miniszter.

A járványintézkedések bejelentését követően Gulyás áttért a migrációs helyzetre, amellyel kapcsolatban arról beszélt, hogy 2015 óta most a legmagasabb a nyomás. A napi illegális határátlépés Gulyás szerint 319 eset, míg 2020-ban az év ugyanezen szakaszában átlagosan 90-en próbálták meg átlépni a határt.

Állítása szerint azt látják, hogy az afgán és a fehérorosz helyzet miatt ez a következő hónapokban erősödni fog.

A Norvég Alappal kapcsolatos kérdésre Gulyás azt válaszolta, a kormány számol azzal, hogy Brüsszel be akar avatkozni a választásokba, ezért az alappal kapcsolatos megállapodás elhúzódhat 2022 tavaszáig. Ugyanakkor Gulyás biztos abban, hogy a megállapodás létrejön.

„Különösebb jelentősége nincs, mert a magyar kormány eddig is előfinanszírozott, a kérdés tehát az, hogy az Európai Unióval mikor számoljuk el ezeket”

– mondta a miniszter.

Az Origo kérdésére Gulyás Gergely elmondta, van lehetőség arra, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek fogja nyilvánítani a kötelező oltást, ugyanakkor a miniszter szerint ebben az esetben az országgyűlés alkotmánymódosítást hajthat végre. Gulyás viszont bízik abban, hogy az AB nem fog a kormánydöntéssel ellentétes ítéletet hozni.

A kötelező oltással kapcsolatban a miniszter azt is pontosította, hogy

fizetés nélküli szabadságra kell küldeni azt, aki nem hajlandó beoltatni magát,

ha pedig egy éven keresztül fenn kell tartani a rendkívüli intézkedést, akkor egy év elteltével el is lehet bocsátani.

A munkavállaló ugyanakkor választhat a vakcinák között, és a tervek szerint az első oltást december 15-ig kell megkapni. A kötelezettség pedig két vakcinára vonatkozik.

A miniszter arról is beszélt, hogy még nem volt arról szó, hogy újrakezdődjenek az operatív törzs napi sajtótájékoztatói, de egyébként ennek nem lenne akadálya ennek, ha az igény erős lesz rá és a vírushelyzet indokolja.

Azzal kapcsolatban, hogy többek közt mozikban, szórakozóhelyeken stb. kötelezővé tegyék a védettségi igazolványt vagy a maszkviselést Gulyás azt mondta, ez egyelőre nem merült fel, ugyanakkor, amennyiben a járványhelyzet tovább romlik, néhány hét múlva bevezthetik ezeket az intézkedéseket is. Egyébként csak az oltásban látják a járvány lassításának lehetőségét.