Most derült ki: Mégis támogatták Orbánék az őszödi heccfilmet, és nem is kevés pénzzel

Hiába állította Kálomista az ellenkezőjét.

A múlt héten mozikba került Elkxrtuk cím film gyártási költsége jelenleg meghaladja az 1,14 milliárd forintot – írja a Napi.hu a Nemzeti Filmiroda nyilvántartása alapján.

A portál beszámolója szerint a költségekhez az alkotók 343 millió forint társasági adókedvezményes, azaz közvetett állami támogatást vehettek igénybe.

A filmgyártók eddig 774 millió forint elköltését igazolták, ami alapján

232 millió forint közvetett állami támogatáshoz jutottak.

Holott Kálomista Gábor, a film producere korábban azt állította, hogy nem kaptak közvetlen állami támogatást a film elkészítéséhez, hanem saját forrásból, hitelből, céges és magántámogatásokból fedezték a költségeket.

Az alkotók a költségvetés 30 százalékáig, azaz – a korábban tervezett 240 millió helyett – 342,8 millió forintig vehettek igénybe társasági adókedvezményes, azaz közvetett állami támogatást. Ezt a támogatást a Napi.hu cikke szerint azok a cégek nyújtják, amelyek ezért társaságiadó-kedvezményre, illetve adójóváírásra jogosultak, így az adójuk nem az államkasszába, hanem a filmgyártókhoz kerül.

A kifizetések gyorsítására a Filmintézet letéti számlát vezet, ezen gyűjti a céges befizetéseket és fizeti ki a filmgyártási költségek elszámolása után a filmgyártóknak a közvetett támogatásokat.

A Filmintézet negyedévente tájékoztatja az adóhatóságot a letéti számlára befolyt céges támogatásokról.

A Mega Film eddig három részszámlát nyújtott be a filmgyártási költségekről 774,5 millió forint összértékben, ezek alapján 232,3 millió forint közvetett állami támogatást vehetett igénybe.

A Filmforgalmazók Egyesülete adatai szerint a politikai heccfilmet –, amelynek narratíváját már tényként közli az állami rádió — az első hétvégén 42 686 néző látta. Ezzel a harmadik legnézettebb film volt a Dűne és a Venom 2. mögött, és négy nap alatt 63,3 millió forint jegybevételt hozott a moziüzemeltetőknek és a forgalmazónak.

(napi.hu nyomán)

Valódi Hírek