Az állami propagandarádióban tényként közölték: Dobrev Klára felelős a 2006-os eseményekért

Az Elkxrtuk után szabadon.

Az állami rádió Jó napot, Magyarország! című műsorában kedden az volt a téma, hogy miért voltak olyan kevesen az ellenzék október 23-ai felvonulásán.

A 24.hu beszámolója szerint műsorvezető ezzel kapcsolatban beszélt Márki-Zay Péterről, mint az ellenzék új arcáról, a CÖF-CÖKA által szervezett „békemenetről”, a 15 évvel ezelőtti „rendőrterrorról” és arról is, hogy 65 éve Apró Antal „fasiszta csőcseléknek” nevezte a forradalmárokat.

Majd ezt követően a műsorvezető

gyakorlatilag tényként közölte az Elkxrtuk című politikai heccfilm által bemutatott narratívát.

A műsorban ugyanis a következő állítás hangzott el:

„Nyilván csalódást keltő lehetett, hogy az előválasztás után ilyen rövid idővel ennyire kevés embert tudtak mozgósítani. De mit gondolnak önök, mi lehet ennek az oka?

A sokszínűség jegyében egyébként több ellenzéki vezető is beszédet mondott, így az ellenzék új arca, Márki-Zay Péter mellett például Dobrev Klára is, akinek a nagyapja egyébként éppen 65 évvel ezelőtt, október 23-án lett az MDP KV Katonai Bizottság tagja és aki fasiszta csőcseléknek nevezte a forradalomban résztvevőket.

Ma már tudjuk, hogy hasonló elven döntött az unoka is 2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről.

A DK miniszterelnök-jelöltje most beszédében mégis azt hangsúlyozta, hogy ’56 mindenkié és úgy fogalmazott, egy feladatunk van október 23-án, emlékeztetni magunkat, nehogy elszúrjuk. De vajon, miért állt ki az ellenzék ezen a napon? Mit szerettek volna hirdetni, és miért volt olyan kevés az érdeklődő?”

Az adás itt hallgatható vissza.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek