Videóval: Márki-Zay melegezésére reagálva Bayer Zsolt egyesével elmondta a kormánytagokról, hogy heterók

Sosem látott „magasságokban” a hazai politika.

Emlékezetes, október elején Márki-Zay Péter egy interjúban azt állította, hogy a fél magyar kormány meleg, ahogy azt is elmondta, tudomása van arról, „leghomofóbabb kereszténydemokrata politikus meleg”.

A miniszterelnök-jelölt állításaira vasárnap este Bayer Zsolt a Hírt TV-n futó műsorában reagált – szúrta ki a 444.hu.

A kormány megmondó embere igencsak erősre sikerült monológját azzal kezdte, az ellenzéki politikus egy „rothadt lelkű gátlástalan szemétláda, egy aljas görény”, amiért ilyen kijelentéseket mer tenni.

Bayer ezt követően a „logika talaján” maradva egyesével végigvette a 15 kormánytagot, megindokolva azt, hogy ki miért nem meleg.

Így szerinte Orbán Viktor azonnal kihúzható a listára, mert feltételezhető, hogy Márki-Zay nem a miniszterelnökről beszélt.

Bayer a három női kormánytagot is azonnal kihúzta, azzal az indokkal, hogy ha Márki-Zay rájuk gondolt volna, akkor állítását azzal egészítette volna ki, hogy „tudja, ki a meleg és ki a leszbikus”.

Ezt követően Bayer Zsolt levezette, hogy a maradék 11 férfi kormánytag szerinte miért heterosze*uális.

Semjén Zsolt miniszterelnök-jelölt azért nem meleg, mert 1977 óta a barátja, 1979-ben összejött egy osztálytársnőjükkel, aki azóta a felesége és több gyerekük született. Hetente összejárnak Bayerékkel, eddig nem adta jelét, hogy meleg lenne.

„Ha Pintér Sándor meleg, akkor én is az vagyok” – indokolt Bayer.

„Varga Misi” Mihály pénzügyminiszter azért nem lehet meleg, mert boldog házasságban él, egy „karcagi, kunsági, normális, tisztességes, böcsületes parasztgyerek”, gyerekekkel, ismeri 1989 óta, eddig nem adta jelét, hogy meleg lenne.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter: „Na, most így maguk elé képzelik. Ugye… Na, nem részletezném tovább.”

„Következik szegény Gulyás Gergő„, akit Bayer szintén hosszú évek óta ismer, sőt a barátnőjét is ismeri, és a barátnője nő.

„Ha Kásler Miklós meleg, én is az vagyok” – hangzott az újabb indoklás Bayertől.

Nagy István agrárminisztert 1994-95 óta ismeri: „feleség, gyerekek, kiesik a szórásból”.

„Palkovics Lacit” is régóta ismeri. „Felesége, gyerekek. Nem”.

„Rogán Antalt már sok mindennel megvádolták, hol a volt nejével, hol a mostani nejével hozzák hírbe, hogy hol meg mit csinálnak. Viszont az összes feleségét ismerem, és mindegyik nő”

– mondta Bayer, aki szerint, ha Rogán meleg, „akkor iszonyú ügyesen csinálja”.

„Maradt még szegény Süli Jancsi Paksról. Na, hát ő pont úgy néz ki, igen. Meg a Szijjártó Peti”

– mondta Bayer, aki a külügyminiszternél nem hozott fel külön indokot, hogy szerint miért nem meleg.

A teljes monológot itt tudod megnézni:

 

Valódi Hírek