Dobrev Klára: Márki-Zay a teljes összefogott ellenzéket ütötte meg a hazaárulózással (+videó)

Nem lehet ezt behozni az előválasztásba, ez ide nem való, mert veszélyeztethetjük az ellenzéki egységet – üzente a baloldali jelölt.

Döbbenetes mondatokra ragadtatta magát Márki-Zay Péter hétfőn az ATV Híradójának nyilatkozva, amikor hazaárulónak nevezte azokat, akik Karácsony Gergely helyett most Dobrev Klárát támogatját.

Sokan felháborodtak a Fidesz retorikájára erősen emlékeztető mondatokon: Jakab Péter például azt írta, három évig dolgoztak az összefogáson, és vigyázni akar rá.

„Arra kérlek Péter, vigyázz rá te is. Ne bántsd az ellenzéki szövetségeseket, mert ma MI – nem te, nem én, nem Klára, hanem mi – vagyunk az ország utolsó esélye”.

— fogalmazott. Később Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője is kikérte magának a hazaárulózást, és bocsánatkérést követelt.

Dobrev Klára Facebook-oldalán közölte: Márki-Zay átlépett egy határt, amit eddig senki az ellenzékből, ezt a gyűlöletkampányt pedig már jól ismerjük a Fidesztől.

A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje hétfőn az Egyenes beszéd vendége volt az ATV-n, ahol Márki-Zay kijelentésével kapcsolatban elmondta:

beszéltek a riválisával telefonon, Márki-Zay egy közös nyilatkozatot ajánlott, ami többek közt azt tartalmazta volna, hogy bárki nyeri meg a második fordulót, a másik mögé áll. Dobrev kért még néhány kitételt a szövegbe, amelyek azt biztosították volna, hogy bármit azért ne lehessen megtenni az ellenféllel a kampány alatt.

Ez a közös nyilatkozat azonban nem jött létre,

amit Dobrev Klára is sajnál.

Közölte: most először van benne némi aggodalom, mert az első forduló után jókedvet és ünneplést, felszabadultságot látott még azok közt is, akiknek a jelöltje nem jutott be a második fordulóba.

Emiatt sokáig gondolta, hogy bár a második fordulóban pár napig folyt a kakasviadal, de annak majd vége lesz.

Dobrev most úgy érzi, hogy az összes ellenzéki pártot, az összefogott ellenzéket üti meg Márki-Zay a hazaárulózással.

„Én nem tudnék olyan fáradt lenni, hogy lehazaárulózzam a versenytársaimat”

— fogalmazott.

Az adásban arra kérte Márki-Zay Pétert, hogy picit legyen óvatosabb. Hozzátette: ő a saját pártja tagjaitól is azt kéri, hogy ne vegyék fel a kesztyűt.

A DK miniszterelnök-jelöltje úgy véli: van olyan, hogy negatív kampány, de ebben az előválasztásban ez nem lépheti át azt a határt, amit már a Fidesztől is sokszor látunk.

Márki felvetésére, hogy a DK zsarolta volna a többi párt tagjait azért, hogy Dobrev Klárát támogassák, azt mondta:

ez hazugság,

és amennyiben Márki-Zaynak tudomása van ilyesmiről, úgy tegyen feljelentést még ma este, mert a zsarolás bűncselekmény. Az azonban nem járja Dobrev Klára szerint, hogy ellenfele vádaksodik, majd pár hét múlva úgyis kiderül, hogy nem mondott igazat, de addigra már lement az előválasztás.

Hangsúlyozta: az ellenzéki összefogás elmúlt két és fél éve alatt mindenkinek kicsit vissza kellett vennie az egójából. Az összefogást nem szabad meggondolatlanul veszélyeztetni, mert a Fideszt csak az összefogás válthatja le.

Kiemelte: 2019-ben Budapestet sem Karácsony nyerte meg egyedül, ahogyan Márki-Zay Péter sem egyedül nyert Hódmezővásárhelyen, hanem az ellenzéki összefogás nyert.

„Ha nem értjük ezt, akkor nagy bajban leszünk”

— fogalmazott.

Elmondta: büszke rá, hogy az ellenzéki polgármesterek támogatják, és szerinte azért teszik ezt, mert látják, hogy az összefogás megóvása a győzelem kulcsa.

„Nem futok el, az összefogást bárkitől megvédem!”

— mondta. A majdani kormányról azt mondta: először addig el kell jutni.

Erős kormányzóképesség kell szerinte, és ezt a kormányzóképességet a felmérések alapján — bár ő maga csak nagyon ritkán hivatkozik felmérésekre — benne látja az emberek nagy része.

„De nem fogunk addig eljutni, ha összeveszünk. Nem az a gond, hogy ki nyer, úgyis beállnak majd mögé a többiek”

— mondta. Hozzátette, úgy gondolja: az elmúlt napok történései miatt sokan csalódottak.

Márki-Zay kijelentéseivel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Nem lehet ezt behozni az előválasztásba, ez ide nem való, mert

veszélyeztethetjük az ellenzéki egységet.

Ez az én legfontosabb feladatom, hogy ezt a szövetséget fönntartsam”.

Szöllősi Györgyi az utolsó két percben a programjáról is kérdezte Dobrevet.

A kérdésre, hogy a jelentős szociális vállalásiat miből valósítaná meg, elmondta:

az elmúlt időszak egyik legnagyobb költségvetési átcsoportosítására készül.

Hangsúlyozta: 2019-ben közel 2000 milliárd olyan kiadás volt, ami értelmetlen pénzégetés. A GDP 6 százaléka megy el egyedi gazdasági beruházásokra: ebből osztogat a kormány a sajátjainak. Ezeket a pénzeket át lehet csoportosítani.

Az euró bevezetésének feltételeiről is beszél, amik szintén változtak: szerinte lehet ezeket teljesíteni.

„Meg tudjuk oldani, csak kell hozzá egy stabil, erős kormányzás”.

Videó:


.

Valódi Hírek