Lovak mellett alszik a belvárosi polgármester, ha az ebül szerzett földjén közpénzből épült panzióba látogat

Elég hihetőnek tűnik.

Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi fideszes polgármester bakonybéli földjén a Kisfaludy-programon keresztül, állami támogatásból épült egy panzió, ami azonban nem az ő, hanem gyerekkori barátja nevén van — derítette ki a 24.hu.

A panzió a polgármester vagyonnyilatkozatában nem szerepel, mert noha az ő földjén húzták fel az épületet, a tulajdonosa nem ő.

Az nemrég derült ki, hogy a belvárosi polgármester (aki 2014-ben lett Rogán Antal utódja az V. kerületben) úgy vásárolt közel 30 hektárnyi földet a Bakonyban, hogy arra a vagyonnyilatkozata szerint nem volt pénzügyi fedezete.

Maga a vendégház az N. T. nevű bakonybéli ember tulajdonában van, és egyetlen szállásportálon sincs nyoma; ennek ellenére a Magyar Turisztikai Ügynökség Kisfaludy-programjának 2020-as támogatási listája szerint négymillió forint állami támogatást kapott.

A 24. hu megkereste a tulajdonost, aki azt állítja: azért építkezett Szentgyörgyvölgyi magánterületére, mert neki nem volt földje, ezért a helyzetet földbérléssel oldották meg. Hozzátette:

a bérletért jelképes árat fizet.

A belvárosi polgármester gyerekkori barátja azt mondta továbbá, hogy a polgármester nem használja a panziót, lakrésze a vendégház melletti pajtában, a lovak mellett van kialakítva.

N. T. állítólag ingyen segít gondozni a lovakat, és rendben tartani a földterületet. Állítása szerint Szentgyörgyvölgyi Péter minden szabadidejét a birtokon tölti. Hozzátette: a panziót azért nem hirdetik, mert voltak már rossz tapasztalataik vendégekkel.

 

Valódi Hírek