Mi történt? Végelszámolás alatt a cég, amelyik a lélegeztetőgép-biznisz egyik legnagyobb nyertese volt

Nocsak-nocsak.

Jogutód nélkül megszüntetik a céget, amely 17 milliárd forintos beszerzést bonyolított a tavalyi Nagy Lélegeztetőgép-bizniszben — írta meg az Mfor.

A Fourcardinal Kft. az egyik nagy nyertese volt a kormány lélegeztetőgép-beszerzésének, egy év alatt 216-szorosára növelte árbevételét, miután a Külügyminisztérium az egyik legnagyobb összegű szerződést kötötte velük a járvány első hulláma idején, hívja fel a figyelmet a lap.

Szeptember 1-je óta azonban a cég

végelszámolás alatt van.

Az eljárást Süli Kálmán végelszámoló vezeti.

Mint ismeretes, a magyar kormány összesen tizenhétezer lélegeztetőgépet vásárolt teljesen fölöslegesen 300 milliárd forintért. Fölöslegesen egyrészt azért, mert a legrosszabb forgatókönyv szerint sem lett volna szükség ennyire, másrészt a gépek nagy része nem is valódi lélegeztetőgép, hanem

a célra teljesen alkalmatlan ilyen-olyan eszköz.

A vásárolt gépekből alig 2500-at üzemeltek be, ami a beszerzés mellett a másik óriási üzlet volt.

A 300 milliárdos tortából sokaknak jutott, így a fent említett cégnek is 17 milliárd. A gépek zöme azóta raktárakban porosodik, illetve Szjjártó Péter is elajándékozott belőlük pár százat különböző országoknak.

 

Valódi Hírek