Varga Judit már előre őrjöng a szerdán érkező uniós küldöttek miatt, akik a jogállamiságot ellenőrzik

Mindig az kiabál a leghangosabban, akinek a háza ég.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a hét második felében az Európai Parlament állampolgári jogi bizottságának tényfeltáró küldöttsége Magyarországra látogat.

A héttagú delegáció a jogállamisági normák magyarországi érvényesülését vizsgálja, és szerettek volna találkozni Orbán Viktorral is, azonban kénytelenek lesznek beérni Varga Judittal és Pintér Sándorral.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke azonban megbeszélést folytat a delegáltakkal Magyarország helyzetéről — ezt kedden közölte a DK.

Varga Judit igazságügyi miniszter annak rendje és módja szerint hosszú kirohanást intézett Facebook-oldalán a delegáció ellen.

„Tovább támadják a gyermekvédelmi törvényt❗️

🛑 Ismét hazánkba látogat a Sargentini-jelentést is jegyző LIBE-bizottság, kevésbé ismertebb nevén az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága.

📜 A szerdán érkező küldöttség nem titkolt szándéka, hogy az általuk

elv helyett eszközként használt jogállamiság

kérdéskörében újabb támadást indítsanak a gyermekvédelmi törvény miatt, valamint, hogy a lassan teljes érdektelenségbe fulladó 7-es cikkely szerinti eljárásról tárgyaljanak.

Magyarország továbbra is egy következetes és önazonos állásponthoz tartja magát: egy uniós intézmény sem lépheti át a szerződésekben rögzített hatásköröket csak azért, mert egy tagállam nem úgy táncol, ahogy a brüsszeli bürokraták fütyülnek.

A kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédre

mindig nyitottak maradunk,

illúzióink azonban nincsenek, láthattuk ugyanis, hogyha Magyarország megbüntetéséről van szó, Brüsszel nem ismer határokat.

🤝 Mindenesetre mi konstruktív partnerként állunk a találkozó elébe, hiszen szándékaink egyenesek, jogi érveink pedig tiszták és magabiztosak. 🇭🇺✌🏻”

Valódi Hírek