Orbán szerint templomépítő nemzet vagyunk, és a magyarok csak keresztényként maradhatnak meg

A kormányfő sérelmezi, hogy templomok helyett mecseteket építenek.

„Mi magyarok ezer éve templomépítő nemzet vagyunk” – jelentette ki Orbán Viktor vasárnap a pesterzsébeti református Összetartozás-templom felszentelésén, majd hozzátette, hogy Szent István óta más időket élünk: nem egyre több, hanem egyre kevesebb templomépítő nemzet van Európában.

A kormány ugyanakkor úgy látja, hogy az elmúlt 500 évben a keresztény-keresztyén európai civilizáció gyengül. „Ilyenkor eszembe jut, hogy hányan és hányszor akartak bennünket felzárkóztatni oda, ahol ma már nem építenek templomokat, csak mecseteket” – jegyezte meg.

Hangsúlyozta azt is, hogy a magyarok semmilyen körülmény között nem akarnak leterni az ösvényről, és véleménye szerint a keresztény demokráciában az államnak

kötelessége megvédeni ezt.

„Történelmünk arra tanít, hogy a magyarok csak keresztényként maradhatnak meg. Határok közé zárt ország, de határtalan lélek: ez Magyarország.

Nem csak templomépítő nemzet vagyunk, hanem, hogy megmaradjunk, templomépítő nemzetnek kell lennünk.

Minden egyes új templom bástyát jelent a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben”

– jelentette ki, hozzátéve, hogy ezért épült 150 új, és újult meg legalább 3 ezer templom itthon és külhonban.

(via MTI)

 

Valódi Hírek