„Dobrev Klára (…) kitapossa a sz*rt Orbánékból” – Tóta W. Árpád értékelte a miniszterelnök-jelölteket

A publicista szerint az viszont kérdéses, hogy Karácsony „legendás kompromisszumkészsége” meddig terjedne a NER erőivel szemben.

Pénteken a közösségi oldalán értékelte az ellenzéki miniszterelnök-jelölteket Tóta W. Árpád, a hvg.hu publicistája.

Posztját változtatás nélkül idézzük:

Negyedmillióan már szavaztak az előválasztáson, sokan csak ezután fognak. Egyébként én is. Nem olyan egyszerű a döntés, mint az, hogy kell-e még Orbán vagy nem.

Itt ezért nem is akarom megmondani, mit érdemes tenni, csak kíváncsi vagyok az érvekre. Trollokat szokás szerint kihajítom. A trivialitásokat felsorolom. Nem szempont az oktatási, szociális stb. program, hiszen ezekről Közös Alap néven megállapodtak.

Karácsony Gergely. Pro: valószínűleg a legtöbb tartalék a bizonytalanok körében, legmagasabb elfogadottság az ellenzéki koalíción belül; leszavazhat rá jobbikos és gyurcsányista is meghasonlás nélkül, tehát győzelemre esélyes. Vezetői/politikai tapasztalat pipa. Erkölcsileg feddhetetlen, a legfőbb vád ellene, hogy felvette nyomorúságos fizetését egyetemi tanárként. Kontra: kérdéses, hogy legendás kompromisszumkészsége meddig terjed a NER erőivel szemben. Gyengekezűség látszata. Nincs mögötte értelmezhető párt, a 99 mozgalom díszletnek és asztaltársaságnak jó, operatív legénységnek kevés.

Dobrev Klára. Pro: legfőbb ígérete, hogy kitapossa a szart Orbánékból, és végre egyszer nem az lesz a tanulság, hogy lopni jó buli. Ez nyilván másképp néz ki kormányon, de el nem engedheti. Nem tudjuk, az agresszió gravitációja nem hat-e inkább a bizonytalan táborra, mint a szelíd cukiság. Politikai tapasztalat csecsemőkortól, plusz Gyurcsány mellett, nemzetközi beágyazottság, gazdasági és vezetői ismeretek. Erős hátország, jól szervezett párt, lesznek bizalmi emberei a fontos posztokra. Kontra: politikai tapasztalatok csecsemőkortól, plusz Gyurcsány, a DK elutasítottsága ellenzéken belül és kívül, ebből fakadóan a kormányváltás veszélybe kerülhet.

Jakab Péter. Pro: állítólag Mordor környékén ez kell. Létező párt. Kontra: nem akarunk Mordorban élni. A pártból ütemesen potyognak a nácik.

Fekete-Győr András. Pro: Orbán évtizedében választókorú lett ~egymillió fiatal. Ők többségükben röhögnek a molyszagú ájtatos vén hülye fideszeseken; aki őket elviszi szavazni, arra szükség van. Nem volt még hatalomban, így csak kvázi civilként tudta égetni magát. Kontra: még a saját pártjában sem a legélesebb kés, teljesen elképzelhetetlen, hogy beállna mögé a kormányváltáshoz szükséges tömeg.

Márki-Zay Péter pont jó helyen van Vásárhelyen, és annyira esélytelen, hogy nem tárgyaljuk itt.

A két fő esélyesnél nyilván felmerül, hogy győzelmük esetén amerikai mintára alelnökjelöltté emelik a riválisukat (vagy árnyékkormányban nevezik meg őket lényeges poszton). Ez valamennyire segíthet megtartani az alulmaradt táborokat.

Meggyőzhető vagyok, de csak észérvekkel, és nem rólam szól ez a törpengés, hanem ugyanezt morzsolgatjuk pár százezren.


.

Valódi Hírek