Kádár Jánost emlegetve népszerűsíti a vadászati kiállítást Semjén Zsolt

Arra számít, a „nem politikai” rendezvényen kb. egymillió látogató vesz majd részt.

Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás rangját jól mutatja, hogy az előző, 1971-es budapesti rendezvényre

Kádár János is konszolidálni igyekezett nemzetközi kapcsolatait, az emigráció sok tagja ekkor látogathatott haza először

– mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a szombaton kezdődő Vadászati Világkiállítás népszerűsítéséről.

A Népszava azt írja, Semjén a csütörtöki háttérbeszélgetésen visszautasította, hogy 50 évvel később bárki

politikai ügynek tekintse a szeptember 25. és október 14. közötti rendezvényt.

A lap szerint a miniszterelnök-helyettes kifogásolta azt is, hogy a Hungexpo felújítását az ellenzék a világkiállás költségeibe számolja bele, és nem szól arról, hogy a korábbi állapot régóta nem tette már lehetővé jelentős rendezvények befogadását.

Számításai szerint a rendezvényre közel egymillió látogatót várnak, így szerinte az augusztus 20-i ünnepségsorozattal, és az Eucharisztikus Kongresszussal együtt

jelentős mértékben járul hozzá a járvány utáni nyitáshoz.

Nemrég ugyanis bejelentették, hogy a kiállításon egyetlen korlátozó intézkedés sem lesz érvényben, holott a negyedik hullámot okozó delta variáns Magyarországon is egyre jobban terjed.

(Népszava nyomán)

Valódi Hírek