Kálmán Olga: Az én hangom nem fog elcsuklani, amikor a II.-III. kerületi választókért kell kiállnom! (+videó)

A lopott vagyont nem megadóztatni, hanem elkobozni kell! – jelentette ki a Karácsony-féle Tiborcz-adóra utalva a DK jelöltje.

A Partizán rendezte meg a budapesti 04.-es számú választókerület (a II. kerület, és a III. kerület egy része) ellenzéki képviselőjelöltjeinek vitáját, amelyen amelyen Kálmán Olga (DK) és Tordai Bence (MSZP-P) vettek részt.

A Momentum jelöltje, Berg Dániel egy MSZP-vel kötött választékszűkítő megállapodás értelmében már visszalépett a jelöltségtől, így rá nem szavazhatnak a II. és III. kerületben élő lakók.

Nyitóbeszédében Kálmán Olga megköszönte a Jobbik, a Liberálisok és a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatását – a legnagyobb ellenzéki párton, a DK-n kívül ők támogatják ugyanis az indulását.

„Hidegkúti lakos vagyok, két gyermek édesanyja, 18 éves korom óta arra készültem, hogy politikai újságíró legyek” – mondta magáról, hozzátéve, hogy ugyanaz a politikai hitvallása, mint amit az elmúlt 25 évben újságíróként képviselt: kérlelhetetlenül az igazságot keresi, és ezt a kérlelhetetlenséget fogja a II. és III. kerületiek szolgálatába állítani.

Tordai Bence szintén hidegkúti lakosként mutatkozott be, ahol párjával és 4 gyerekükkel élnek. Tordai elmondta: az eddigi munkája folytatásához szeretne támogatást kérni és felidézett néhány momentumot az eddigi politikusi éveiből.

Az első vitablokkban kulturális kérdések kerültek szóba.

Szóba jött a kerület színházának, az Átriumnak az ügye, amely 160 millió forintot bukott a kulturális TAO kivezetésével. Tordai Bence szerint szerencse, hogy a II. kerületi és a budapesti polgármester kisegítette őket a nehéz helyzetükben. Tordai közölte: a Fidesz kulturális térfoglalásának megálljt kell parancsolni.

Kálmán Olga hozzátette: az említetteken túl milyen szerencse, hogy van egy kulturális főpolgármester-helyettes Gy. Németh Erzsébet személyében, mivel vele együtt sikerült az Átriumnak és más, Fidesz által kivéreztetett kulturális intézménynek segítséget nyújtani.

Kálmán Olga agyrémnek nevezte, hogy a kormány kénye-kedve szerint osztogatja a közpénzt, és hogy Orbánéknak kicsit sem számít, hogy milyen színvonalon játszottak az Átriumban, hoztak egy döntést és elvették a pénzt.

A DK jelöltje közölte: a kormányváltás után a budapesti beruházások értékének 1 százalékát beszedik és a fővárosi kulturális élet fejlesztésére fordítják.

Tordaival egyetértettek abban, hogy 2022 után a szakma szabályai szerint kell dönteni az intézményvezetők kinevezéséről.

„Azt tesszük oda, aki ért hozzá, és nem azt, aki valamelyik pártál jól fekszik” – fogalmazott Tordai.

A második vitablokkban az adórendszerről vitáztak a felek.

Gulyás Márton felvetette, hogy az ellenzéki oldalon felmerült a vagyonadó ötlete (lásd a Karácsony által megígért, de meg nem valósított Tiborcz-adó), mint amivel vissza lehetne szerezni valamit a meggazdagodott oligarcháktól.

Kálmán Olgának határozott véleménye volt az ötletről:

„Az oligarchák elszámoltatása nem adózás kérdése. A lopott vagyont el kell kobozni és nem adóztatni kell!”

– jelentette ki, amire vastapsot kapott.

A vagyonadóról kijelentette: ez nem számháború kérdése, és minden jelöltet óvna attól, hogy bedobjanak különböző kulcsokat, százalékokat. Hozzátette: az adózást úgy átalakítani, hogy igazságosabb legyen, hogy a gazdagabbak jobban hozzájáruljanak a közteherviseléshez, ez a hat párt alapvetése.

Tordai szerint sávos oligarcha-adóra is szükség van, a luxusjachtok, magánrepülők, villák tulajdonosai számára.

Kálmán Olga erre emlékeztetett: „Van egy rossz hírem, ezek igazi gazfickók, a legtöbb ilyen vagyontárgy külföldön van bejegyezve, nem az Orbán-cimborák nevén van, hanem offshore-szigeteken”.

Tordai Bence szerint nemzetközi kiadatási kérelmekkel megoldják majd az eltitkolt vagyonelemek felderítését.

Kálmán Olga elmondta: adózás szempontjából nehezen tudja értelmezni a kiadatási kérelmet, bűnüldözés szempontjából viszont Dobrev Klárának kész programja van a bűnözők elszámoltatására és megbüntetésére.

A harmadik vitablokkban Kálmán Olga fontos megoldandó kérdésnek nevezte a földfelszíni közlekedés rendezését: a II. és a III. kerület bizonyos részeiből irgalmatlanul hosszú idő bejutni a belvárosba, erre az önkormányzat, a kormány, és a szakemberek bevonásával azonnal megoldást kell találni.

Tordai Bence a klímváltozás elleni küzdelem fontosságáról beszélt, és egy új, tisztességes klímatörvény megalkotásáról, ami a kormányváltás után nem tűrhet halasztást.

Szóba került még a fideszes médiaszörny, a KESMA: itt egyetértettek abban a felek, hogy ezt fel kell számolni.

Záróbeszédében Tordai az előválasztáson való részvételre buzdította az embereket: nem elég a szimpátia, be is kell állni a sátrak elé a sorba.

Kálmán Olga arra kérte az ellenzéki szavazókat: válasszák ki azt a képviselőt, akiben a kitartást és az erőt látják. Elmondta: ma Magyarországon a DK a legerősebb ellenzéki párt, „lépésről lépésre építkeztünk, nem mindenkinek sikerült ez”, és ebben az építkezésben az elmúlt években neki is része lehetett.

„Az én térdem nem fog megremegni, és a hangom nem fog elcsuklani, amikor a II.-III. kerületi választókért kell kiállnom” – zárta beszédét Kálmán Olga.

.

 

Valódi Hírek