Itt van Varga Judit hisztérikus reakciója arra, hogy az RTL megkérdezte a Pegasus-botrányról

Szerinte fake news.

Beszámoltunk arról, hogy Varga Judit elmenekült az RTL Klub riportere elől kedden, amikor a Pegasus-botrányról kérdezték.

Az igazságügyi miniszter szerint azonban FAKE NEWS, és nem is úgy volt, de beszéljen legfrissebb Facebook-bejegyzése:

„A Fake news-hálózat működésbe lépett!

A Telex reggel megírja, az RTL egy órán belül már izzítja a lejárató kampányt.És ugyebár nincs hálózat… Dehogy!

Kedd délelőtt egy áldozatsegítéssel foglalkozó szakmai konferencián tartottam előadást.

Alig léptem le a pulpitusról, máris mikrofon, kamera, azonban kérdés helyett egy jól felépített

nemzetközi hisztériakeltés

újabb fejezete következett, egy olyan témában, amelyről korábban már mindent elmondtam, amit jogszabályi keretek között el lehet mondani, sőt a belügyminiszter hétfőn részletes tájékoztatást nyújtott a Nemzetbiztonsági Bizottságnak.

Értem én, hogy az ellenzéki oldalon folyó tragikomédiáról valahogy el kell terelni a figyelmet, de hol marad a korrektség?

Miközben estére már csúcsra járt a hecckampány, addig áldozatsegítésről egy szót sem lehetett hallani az esti RTL híradóban. Ezek szerint a szakmai tudósítás csak álca lenne?

Miért hallgat végig és rögzít valaki egy 30 perces előadást, vagy miért regisztrál egyáltalán valaki újságíróként egy szakmai konferenciára, ha arról aztán nem tudósít?

Persze, értem én, nincsenek illúzióim

a Soros-szervezetekkel kokettáló médiumokkal

kapcsolatban.

De ha már a balliberális médiának nem számít az áldozatsegítés ügye, akkor kérem legközelebb kerüljék a megalapozatlan hangulatkeltést a témával kapcsolatban, hiszen a kormány mindent megtesz azért, hogy a bűnügyi statisztikák évről-évre jobbak legyenek, a segítség pedig minden honfitársunkhoz eljusson.

Ezekről az eredményekről számoltam be a keddi konferencián, de láthatóan az RTL Klub nem elkötelezett áldozatsegítés ügyében, inkább hisztériakeltéssel foglalkozik.”

Valódi Hírek