Varju László: Orbánék időhúzása emberéletekbe került

Úgy véli, a kormánynál minden a választás körül forog.

Varju László az ATV Startban adott interjút a devizahitelekkel és a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. A DK alelnöke elismételte Matolcsy György jegybankelnök szavait, amelyek szerint a gazdasági növekedés lehetőséget teremt arra, hogy finanszírozzák az állami kiadásokat.

A politikus szerint azoknak is igazuk van, akik szerint a magyar kormány jó feltételekkel van jelen a kötvénypiacon, azonban azokkal is egyetért, akik szerint

súlyos következményei lehetnek a jelenlegi hozzáállásnak,

ugyanis sokan ismerik a helyzetet, hogy milyen eladósodni devizahitelből.

Varju szerint a kormánynak egyre több pénzbe kerül, hogy fenntarthassa a hatalmát, és a jelenlegi lépés is a választásokra való felkészülést mutatja. „A miniszterelnök bűnös felelőtlenséggel elköltötte a pénzünket, most pedig rácsodálkozik a világra, hogy itt a választás” — jelentette ki Varju, aki szerint a kormányfő azt hiszi, most bármit megígérhet.

Szerinte a felesleges kiadásokat meg kellene spórolni, erre példaként a Budapest-Belgrád vasútvonalat és a minisztériumi épületet hozta fel. Úgy véli, ha a kormányfő időben lép,

kevesebben haltak volna meg a koronavírus-járvány miatt.

Varju arról is beszélt, hogyaz államadósság 2010-ben 20 milliárd volt, 2022-ben, tizenkétévnyi Fidesz-kormányzás után pedig akár 40 milliárd forint is lehet.

Mi is írtunk arról, hogy a Direkt36 kiderítette, egy kormányzati botrányokat vizsgáló fotóriportert, Németh Dánielt is lehallgattak a Pegasus-kémszoftverrel. Varju szerint ebben a kérdésben az egyetlen megoldást az jelenti, ha az emberek leváltják jövőre a Fideszt. Felidézte, a kormánypártok 2050-ig titkosították a Pegasus-aktákat, így annak feloldásához

el kell zavarni az Orbán-rendszert„.

Varju László interjúját itt lehet megtekinteni:

(atv.hu nyomán)

Valódi Hírek