Budapesti polgármesterek: Dobrev Klára visszaadja az önkormányzatok becsületét! (+videó)

Orbán magára hagyta Budapestet, de kormányváltás után lesz kárpótlás.

A Demokratikus Koalíció (DK) kormányra kerülése esetén visszaadná az önkormányzatok becsületét — mondták az ellenzéki párt budapesti polgármesterei vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes elmondta,

a kormány sorsára hagyta Budapestet és kerületeit.

Kiemelte: Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje hivatalba kerülése esetén azért dolgozna, hogy visszaadja a fővárosnak és a többi önkormányzatnak mindazt, amit a Fidesz elvett tőlük.

Kiss László, a III. kerület polgármestere azt mondta, a kabinet minden téren igyekszik megnehezíteni városrészük életét, ugyanis

több mint 11 milliárd forintot vett el

a kerülettől, amit egészségügyi fejlesztésre, valamint panelprogramra is fordíthattak volna.

László Imre, a XI. kerület polgármestere arról számolt be, hogy városrészük évente 5 milliárd forinttól esik el a kabinet döntései miatt, így a helyi lakók érdekeit szolgáló intézkedésekről kell lemondaniuk.

Niedermüller Péter, a VII. kerület irányítója hangsúlyozta, hivatalba lépése óta küzd a Péterfy Kórház felújításáért, a kormány azonban ehhez nem ad semmilyen segítséget.

Cserdiné Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere azt mondta, a Fidesz-kormány elvonásai nélkül sokkal többet segíthetnének a helyieknek, például a panel- és családi házak korszerűsítésének támogatásával, ami

„valódi rezsicsökkentést”

jelentene.

Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület vezetője közölte, barátságos, családias környezet megteremtését célozzák a városrészben, ezt azonban nagyban megnehezíti, hogy a kormány mintegy 6 milliárd forintot vont el a kerülettől.

Trippon Norbert, a IV. kerület DK-s alpolgármestere tarthatatlan állapotnak nevezte, hogy a városrész kórház nélkül maradt az elmúlt években. Jelezte, Dobrev Klára miniszterelnöksége esetén támogatná egy új, európai szintű egészségügyi intézmény építését Újpesten.

A videót itt tudod megnézni:

Valódi Hírek