Videóval: A Fox News Orbán-imádó riportere elismerte, rendszeresen hazudik a televízióban

A Fox News riportere bevallotta, gyengeségből nem mond igazat a nézőinek.

„Hazudok, ha nagyon sarokba szorítanak vagy ilyesmi. Hazudok. Nagyon próbálok nem hazudni. Próbálok nem hazudni a tévében. Mert hogy nem szeretem a hazugságot. De mégis megteszem, gyengeségből vagy ilyesmiből”

– mondta Tucker Carlson, a Fox News legnépszerűbb műsorvezetője a Dave Rubinnak adott interjújában, amit a hvg.hu szemlézett.

A beszélgetés során felmerült az is, hogy Carlson egykor a CNN munkatársa volt, a jelenleg ott dolgozókat viszont illiberalizmussal vádolta meg, mondván, ők nem liberálisok, hanem a milliárdosok és a hatalommal rendelkezők védelmezői.

Carlson szerint ez jóval nagyobb bűn, hiszen mindezt a „kisemberek” kárára teszik. A Fox szélsőjobbos műsorvezetője ezt követően morális értékekről beszélt, amelyeket elmondása szerint a CNN újságírói nem tisztelnek, mivel a Biden-kormányzatot és annak többek között az Afganisztánnal kapcsolatos döntéseit védik.

Carlson ezt követően ismerte el, hogy rendszeresen hazudik a televízióban, hozzátéve, hogy a CNN-nél, MSNBC-nél vagy New York Timesnál dolgozó kollégái

azért hazudnak, mert védeni akarják a rendszert, amelyben hisznek, és az ezt működtető hatalmasokat.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Carlson augusztus 7-én tartott előadást a Matthias Corvinus Collegium esztergomi közélet-kulturális fesztiválján (MCC Feszt).

Az amerikai újságíró viszont már egy héttel korábban Magyarországra érkezett, így egész héten Budapestről jelentkezett be a Foxon a Tucker Carlson Tonight című műsorával. Augusztus 6-án pedig Orbán Viktorral is készített interjút.

A szélsőjobboldali amerikai megmondóember magyarországi tartózkodása során többször is méltatta Orbánék politikáját, illetve beszélt arról, hogy a magyar embereknek hálásnak kell lenniük a fideszes kormánynak és Orbán Viktornak.

A teljes videót itt tudod megnézni:

https://www.youtube.com/watch?v=lbeTM7h9lws

Valódi Hírek