Rákay Philip olyan kreatívan nyalt be az emberminiszternek, hogy arra maga Kásler sem számított

A fideszes műsorvezető megbizonyosodott, hogy az emberi erőforrások miniszterével egy nyelvet beszélnek.

Megbeszélést tartott Kásler Miklós és Rákay Philip a készülő Aranybulla-tévésorozatról. Hogy az emberi erőforrások miniszterének hirtelen mi köze lett az ügyhöz, nem tudni.

Kásler azt írta a Facebookon, hogy a nemzeti történelmet megörökítő, hiánypótló produkción dolgoznak, és sok sikert kíván a munkához.

Rákay pedig arról bizonyosodott meg a találkozó után, hogy Kásler nemcsak elkötelezett a magyar történelem iránt, hanem

„lenyűgöző lexikális tudásával érti, összefüggéseiben szemléli szakrális, hős királyaink világraszóló küldetését, küzdelmeinek máig ható üzenetét, s a Szent Korona erejét.

„A készülő sorozat kreatív producereként ígérem, hogy kollégáimmal együtt igen látványos és felemelő produkción dolgozunk, amely méltó lesz a jövőre 800 éves Aranybullához és II. András király nagyságához”

– fogalmazott a tévés.

Az eredeti tervek szerint úgy volt, hogy film készül az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára. Augusztus közepén azonban kiderült, hogy négyrészes tévésorozat lesz, amelyre a Nemzeti Filmintézet

600 millió támogatást adott.

A film producere Rákay, aki a forgatókönyvet Kis-Szabó Márkkal és Szente Vajkkal írja. Erre összesen 4 millió forintot kaptak a kormánytól. A tévésorozat várhatóan jövő áprilisban debütál.

 

Valódi Hírek