Bejelentette a DK: Új szolgáltató központot építenek Kelenföldön (+videó)

Régóta várt tervet váltanak valóra Budapest XI. kerületében.

„Régóta várnak az újbudaiak és a kelenföldiek arra, hogy a Tétényi út és Etele út forgalmas sarkán álló egy emeletes régi szolgáltató központ – amelyben kereskedelmi, vendéglátói és egyéb cégek meglehetősen lepusztult, méltatlan körülmények között működnek – megújulhasson.

Ezért döntött úgy közösen a Főváros és Újbuda vezetése, hogy az épületet elbontja, a területet eladja, és egy új Kelenföldi Szolgáltató Központot fogunk építeni”

– számolt be a városközpont létrehozásáról szóló sajtótájékoztatón Gy. Németh Erzsébet, a DK újbudai országgyűlési képviselőjelöltje.

Bakai-Nagy Zita, Újbuda alpolgármestere elmondta, fontosnak tartják, hogy fejlesztés minden lépését a terület eladásától az építésig megvitassák a kerület lakóival, hogy a döntéshozatal során kikérjék a helyiek véleményét is.

Az alpolgármester hozzátette, a területen nem épül toronyház, nem lesz lakóház, illetve a Vahot utcai piac is megmarad.

Csak az változik, ami erre megérett. Lesz itt banki ügyintézés, be tudunk vásárolni és az újonnan kialakított közösségi tereken találkozhatunk barátainkkal” – mondta Bakai-Nagy.

A terület értékesítését az alpolgármester szerint úgy oldják meg, hogy a vevőnek építészeti koncepciótervet kell benyújtania, amit a helyi lakossággal véleményeztetnek.

Molnár Gyula, a DK budafok-tétényi előválasztási jelöltje elmondta, a jelenlegi központot 1979-ben, 32 évvel ezelőtt adták át. Az akkori kiváló koncepció azonban a kerület egykori polgármestere szerint megérett a felújításra.

Molnár ígéretet tett arra: a fejlesztés után a környék még inkább élhető lesz, Újbuda szebb és rendezettebb lesz, ezért támogatja az új szolgáltató központ létrehozását.

A teljes videót itt tudod megnézni:

Valódi Hírek