Eldőlt: Megvan, milyen sorrendben szerepelnek majd a szavazólapon miniszterelnök-jelöltek (+videó)

Élőben sorsolták ki a neveket.

Kevesebb mint két hét múlva, szeptember 18-án kezdődik az ellenzéki előválasztás első fordulója. Az ellenzéki pártok szerdán közösen húztak sorsot arról, melyik miniszterelnök-jelölt hányadik helyen szerepeljen a szavazólapon, erről pedig sajtótájékoztatót is tartottak.

Elsőként Dr. Beleznay Zsuzsanna, a Jobbik terézvárosi alpolgármestere beszélt, aki az előválasztás fontosságát hangsúlyozta. Elmondta: a szavazólapon két emberre lehet majd szavazni, egyrészt egy helyi jelöltre, másrészt a miniszterelnök-jelöltre.

Beleznay húzott először az urnából, a szerencse Karácsony Gergelynek kedvezett, így ő lesz a szavazólapon az első.

Másodikként Hajnal Miklós beszélt a Momentum képviseletében. Hajnal

mérföldkőnek tartja a mai napot,

a Momentum kampányfőnökeként pedig Fekete-Győr Andrást támogatja az előválasztáson. Hangsúlyozta: a kormányváltás azon múlik, hogy olyan jelölteket válasszunk, akik a legalkalmasabbak arra, hogy szembeszálljanak a Fidesz jelöltjeivel.

Hajnal Márki-Zay Péter nevét húzta ki, így tehát a szavazólapon a második a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje lesz.

Harmadikként Kálmán Olga, a DK képviselőjelöltje mondott pár mondatot. Kálmán elmondta: nehezített terepen indul az ellenzék a választási törvény személyre szabottsága miatt. Ennek ellenére úgy gondolja, hogy lehet győzni, aminek a kulcsa az, hogy minden fideszes jelölttel szemben egy ellenzéki jelölt induljon.

Ezért van szükség az előválasztásra.

A DK miniszterelnök-jelöltjéről azt mondta: a Fideszt nem elég legyőzni, hanem kormányozni is kell, erre pedig Dobrev Klára a legalkalmasabb, hiszen neki van a legszélesebb körű államigazgatási tapasztalata magyar és uniós szinten is.

Kálmán Olga Fekete-Győr Andrást húzta, ő lesz tehát a harmadik a szavazólapon.

Ezután Kocsis-Cake Olivio beszélt a főpolgármester képviseletében, aki elmondta, hogy szerinte az eredménytől függetlenül ők már győztek, mivel az előválasztás Karácsony ötlete volt. Szerinte a főpolgármester majd stabilan fog tudni kormányozni, ezért őt támogatja.

Kocsis-Cake kihúzta a negyedik nevet:

Dobrev Klára lesz sorrendben a negyedik a szavazólapon.

Márki-Zay Péter képviseletében Lukácsi Katalin beszélt, majd kihúzta az ötödik nevet: Jakab Pétert.

A szavazólapon az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltjeinek sorrendje tehát az alábbi:

  1. Karácsony Gergely
  2. Márki-Zay Péter
  3. Fekete-Győr András
  4. Dobrev Klára
  5. Jakab Péter

A videót itt tudod megnézni:

 

Valódi Hírek