Most érkezett: Ismertette a nemzeti konzultáció első eredményeit Dömötör Csaba

Hatalmas az egyetértés.

Megvannak a nemzeti konzultáció eredményei, jelentette be Novák Katalin családokért felelős miniszter és Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese kedden, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján a Magyar Hang tudósítása szerint.

Dömötör Csaba bejelentette: keddtől témakörönként ismertetik a nemzeti konzultáció eredményeit. Néhány eredményt nyilvánosságra is hozott.

Közölte: a nemzeti konzultációt

1 millió 423 ezren töltötték ki,

83 százalékuk postán, 17 százalékuk az interneten.

Abban például elmondása szerint 94 százalékos egyetértés van, hogy a lehető leggyorsabban emelni kell a minimálbért, és 95 százalék ért egyet azzal, hogy ha a gazdasági növekedés lehetővé teszi, kapják vissza a családok a 2021-ben befizetett jövedelemadójukat.

98 százaléka véli úgy, hogy a családtámogatások és a munkát terhelő alacsony adók kapjanak alkotmányos védelmet, és 91 százalék támogatja a hitelmoratórium meghosszabbítását.

 

Valódi Hírek