Nyugodjon békében!
„Elment Iván” – tudatta hétfőn feketére állított profilképpel Gyurcsány Ferenc, hogy 96 éves korában elhunyt Vitányi Iván, magyar szociológus, esztéta, politikus.
Vitányi 2010-ben csatlakozott a Gyurcsány Ferenc által életre hívott Demokratikus Koalíció Platformhoz, melynek egyik alelnöke lett.
A platform 2011. októberében önálló párttá alakult Demokratikus Koalíció (DK) néven, amiben Vitányi az egyes számú párttagkönyvet kapta meg, és amelynek örökös tiszeletbeli elnöke lett.
Vitányi Iván
Megemlékezésében Gyurcsány azt írja róla:
Túlzás nélkül kimondható: Vitányi Iván a legjobb, a legkiválóbb, a legnagyobb magyarok egyike volt. Halálának megrendítő ténye ezt immár történelmi távlatban teszi érvényes kijelentéssé. Ő most eltávozott közülünk, hogy amikor újra lesz magyar nemzet, annak panteonjába érkezzék meg, reméljük, nem sokára. Mert az ő egész élete a közössége, a hazája szolgálatában telt el.
Magától értetődően, hivalkodás nélkül, rendkívüli szellemi és morális színvonalon. Személyiségét a lenyűgöző intellektus, az elképesztő tájékozottság és műveltség, a lankadatlan alkotóerő és tenni akarás, nem utolsó sorban pedig a makulátlan tisztesség jellemezte. Az idők során mindehhez olyan sokrétű és gazdag, évszázadon átívelő tapasztalat társult, ami egyedülállóvá tette őt a magyar közéletben.
Egyedülállóvá, de korántsem magányossá. Hisz mindig csapatjátékos volt, a legkiválóbb, a legönzetlenebb. Ha valakire, őrá igaz: mindenki tisztelte és szerette. Nemcsak a barátai, de az ellenfelei is respektáltak mindig.
Értelmiségi volt és politikus. Ezt a két egymástól nagymértékben különböző hivatást ő szerves és természetes módon egyként gyakorolta, különösen a demokratikus rendszerváltozás után. A magyar társadalom és a magyar politika jelenségeit mindig nagy történelmi távlatban, a legtágabb szellemi és kulturális kontextusban, ugyanakkor igen konkrétan és gyakorlatiasan értelmezte: mindig a jobbító cselekvés esélyét keresve, egyúttal azonnal gyakorolva is. Gazdag, termékeny, alkotó és cselekvő életet élt, melyet a modern demokratikus Magyarországért vívott szakadatlan cselekvés töltött ki.
Tette mindezt a legtermészetesebb módon, nemcsak az öncélú hedonizmus, de az önsanyargató aszkézis is idegen volt tőle.
A legrosszabb történelmi időszakokban is a jó oldalon kereste és találta meg a maga helyét és a lehető legjobb, adott esetben a legkevésbé rossz cselekvési lehetőséget.
Vitányi Iván protestáns értelmiségi család sarjaként született Debrecenben, a sárospataki Református Kollégiumban érettségizett, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen hallgatott filozófiát és esztétikát. Ennek a családi és szellemi háttérnek talán a jobboldal felé kellett volna orientálni, de autonóm személyisége bizonyos intellektuális és kulturális hatások nyomán idővel más irányba vezérelte őt.
Bartók hatására gimnazista korától népzenét tanult, maga is tett gyűjtő utakat, tagja volt a bartóki elveket a színjátszásba átültetni akaró Muharay Együttesnek, a népi írókat megismerve pedig lassan a baloldali eszmék vonzáskörébe került. Mindazonáltal nem volt se népies, se urbánus, pontosabban egyszerre volt mind a kettő.
1944-ben bekapcsolódott az egyetemistákból szerveződött Görgey-zászlóalj tevékenységébe, a Gestapo letartóztatta és megkínozta. A sopronkőhidai fegyházból, ahol Bajcsy-Zsilinszky Endrével együtt raboskodott, 1945 elején szabadult. Diplomáját 1950-ben szerezte meg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ahol Lukács György tanítványa is volt.
1945-ben már meggyőződéses baloldaliként belépett a Magyar Kommunista Pártba, 1953-ban csatlakozott a Nagy Imre-féle reformcsoporthoz, a Petőfi Kör üléseinek állandó résztvevője volt, az ’56-os forradalom alatt az Értelmiségi Forradalmi Bizottság tagjaként tevékenykedett.
A forradalom leverése után nem csatlakozott az MSZMP-hez. Másfél évig nem kapott állást, kitanulta az esztergályos szakmát. 1958-tól visszailleszkedhetett az értelmiségi pályára, előbb a Muzsika, 1964-től 1972-ig pedig a Valóság című folyóirat munkatársa, majd rovatvezetője volt. 1972-ben a Népművelési Intézet igazgatójává nevezték ki, akkor lépett be újra a Pártba, így taníthatott az ELTE szociológiai tanszékén is. 1980-tól a Művelődéskutatási Intézet igazgatója, 1986-ban az Országos Közművelődési Központ főigazgatója lett.
A 1989-es rendszerváltozás előtt az általa igazgatott népművelési intézetben irodát és adminisztrációt biztosított a demokratikus rendszerváltásért dolgozó ellenzékieknek: az alagsorban az MDF kapott helyett, a középső szinten az Új Márciusi Front, a felső szinten a Szabad Kezdeményezések Hálózata.
1988-ban ő maga is az Új Márciusi Front egyik alapítója és szervezője. 1989-ben a Magyar Szocialista Pár alapító tagja, 1990 és 1996 között az országos választmány elnöke. 1993 és 1995 között a Demokratikus Charta egyik szóvivője. 1990 és 2014 között országgyűlési képviselő. 2010-ben csatlakozott a Demokratikus Koalíció Platformhoz, s amikor a platform 2011-ben Demokratikus Koalíció néven önálló párttá alakult, az egyes számú párttagkönyvet kapta meg. 2011-től a DK örökös tiszteletbeli elnöke volt.
Vagyunk, mivé tenni akart bennünket. Most elment, de hagyott valamit a történelemnek: az embert érteni, szolgálni akaró világ keresésének, szolgálatának örök kötelességét.
Ezt tesszük.
.
Nyugodjon békében!
