Soha nem fogjuk megtudni, mennyiért veszi az orosz gázt a kormány a volt helyettes államtitkár szerint

Holoda Attila szerint amióta az MVM vette át a földgáz nagykereskedelmet, nem nyilvánosak az oroszokkal kötött szerződések.

Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy újabb hosszú távú szerződést köt a magyar kormány az orosz Gazprommal földgáz szállítására.

A külügyminiszter elmondta, az új szerződés értelmében évente 4,5 milliárd köbméter földgáz fog érkezni Oroszországból: három és fél milliárd dél felől, Szerbián keresztül, az új szerb-magyar interkonnektor segítségével, a maradék 1 milliárd köbméter pedig Ausztria felől.

Szijjártó közlése szerint a megegyezés 10+5 évre szól, és tíz év után lesz majd lehetőség a földgáz mennyiségének változtatására. A külügyminiszter ugyanakkor arról nem beszélt, a kormány mennyit fizet az orosz gázért, mindössze annyit mondott,

az új megállapodás szerint jóval kedvezőbb áron vesszük majd a földgázt, mint a most lejáró szerződés alapján.

Holoda Attila, korábbi energetikai helyettes államtitkár azonban az ATV Start című műsorában arról beszélt,

soha nem lesz nyilvános, hogy Magyarország mennyiért vásárolja a földgázt az oroszoktól.

„Onnantól kezdve, hogy az MVM vette át a földgáz nagykereskedelmet, azóta nem nyilvános az oroszokkal kötött szerződés”

– mondta Holoda.

A szakértő hozzátette, miközben korábban ez a szerződés egy fix árat jelentett, 2014-2015 környékén már az oroszok is igazodni kezdte a sokkal rugalmasabb európai gázpiachoz. 2015 novemberében ugyanis bejelentették, hogy gázbőség miatt csökkentették az árakat Európában.

Holoda szerint ugyanakkor az orosz dominancia továbbra is él, nagyjából 40-42 százalékát az európai gázellátásnak az orosz földgáz biztosítja.

A volt helyettes államtitkár szerint azt is látni kell, hogy sokkal összetettebbnek tűnik ez a tárgyalás, minthogy csak a gázról beszéljünk. Valószínűnek tartja, hogy a Szputnyik vakcina magyar gyártása, a paksi erőműhöz kapcsolódó üzletek is szerepet játszanak a tárgyalásokban.

(atv.hu nyomán)

Valódi Hírek