Benkő Tibor bejelentette: Pluszpontokat kapnak a felvételizők, ha előtte beállnak a honvédséghez

Féléves szolgálat után 32, egy év után 64 pluszpont jár majd.

„Plusz pontokat kapnak a felsőoktatási felvételihez a jövőben azok a fiatalok, akik az egyetem előtt fél- vagy egy évet szolgálnak a honvédségnél. A kormány már döntött erről, hamarosan megjelenik a rendelet is”

– jelentette be Benkő Tibor honvédelmi miniszter az Inforádióban.

A miniszter elmondta, idén 400 fiatalnak kínáltak lehetőséget ilyen szolgálatra, és 470-en jelentkeztek.

Féléves szolgálat után 32, egy év után 64 pluszpont jár majd a felsőoktatási felvételinél.

A jelenlegi felvételi rendszer szerint a pluszpontok összege nem lehet több 100 pontnál. Így például az emelt szintű érettségi vizsgáért vizsgatárgyanként 50 többletpont kapható, az államilag elismert, komplex középfokú (B2) nyelvvizsgáért 28 pont, a felsőfokú (C1) nyelvvizsgáért pedig 40 többletpont jár.

Benkő az Inforádióban beszélt arról is, 2017 óta folyamatosan növekszik a Honvédség létszáma. Kiemelkedőnek nevezte a növekedést az önkéntes tartalékosok számában, ők mára már több mint 11 ezren vannak.

(Inforádio nyomán)

Valódi Hírek