Ingyenes antitestmérést és az oltási regisztráció eltörlését javasolja Orbánnak az MTA elnöke

Freund Tamás javaslatcsomagot állított össze.

Szakértők javaslatai alapján állított össze javaslatcsomagot a kormány számára Freund Tamás, az MTA elnöke arról, hogyan kellene felkészülni a negyedik hullámra — szúrta ki a HVG az MTA honlapján.

Freund a legfontosabbnak azt tartja, hogy aki még nem tette meg, az oltasson, noha a harmadik oltást egyelőre csak azoknak javasolja, akiknek a szervezetében nem mutatható ki ellenanyag.

Úgy véli, a 60 év felettiek, az immunhiányos vagy csökkent immunitást okozó kórképekben szenvedő betegek és a fertőzésnek fokozottan kitett állampolgárok esetében

kiemelten fontos az ellenanyagszint-mérés.

A 12-18 éves korosztály oltásával egyetért az állásfoglalás.

A kormánynak Freund Tamás az alábbiakat javasolta:

  • a kötelező, az oltási hajlandóságot erősen csökkentő regisztráció eltörlését, az oltások széles körű beadási lehetőségének bővítését, az oltások ajánlásában és beadásában dolgozó orvosok lehetőség szerinti tehermentesítését;
  • a veszélyeztetettek és az idős korosztály antitestszint-mérésének lehetővé tételét állami támogatással;
  • az elzárt, gyakran szegénységgel küzdő településeken az oltásban való részvétel támogatási lehetőségeinek feltárását és bevezetését;
  • vizsgálatok végzését a vakcina visszautasítása okainak jobb megértése, valamint az átoltottság területi, szociális és gazdasági egyenlőtlenségeinek feltárása céljából, majd ezek alapján megtervezett intézkedések végrehajtását;
  • a védettségi igazolvány és a maszkviselés előírását a nagyobb tömeget vagy fokozottan érzékeny populációt fogadó, elsősorban zárt terű események látogatásához, amint a járványhelyzet alakulása indokolttá teszi (ez már több európai országban újra gyakorlat, ideértve az éttermek látogatását is).

(kiemelt kép: szegad.ma)

 

Valódi Hírek